Az átlagtól különbözőknek alapélménye a többség hozzájuk való viszonya. Leplezetlenül bámuló tekinteteket érezhetnek magukon, hallhatják, ahogy összesúgnak a hátuk mögött, stb.
Egy alkalommal a Moszkva téri metrón egy kerekesszékes figura – minden mozdulatával kiforrott rutint sugározva – kis teret hagyott maga előtt, és nagy lendülettel gurult fel a mozgólépcsőre, majd ahogy az emelkedési szög miatt hátradőlt a műszer, hirtelen erősen előrehajolt, mindkét kezével megmarkolta a gumikorlátot, és ebben a pozitúrában ment a felszínig.
Közben azonban nem volt teljesen egyértelmű, hogy mi fog történni, illetve mik a srác konkrét tervei, csak az látszott, hogy pontosan tudja, hogy mit csinál. Másságán kívül nyilván ezen körülményeknek is betudható, hogy nagy létszámú közönsége adódott. A fentről lefelé érkezők a lépcsőről lelépve összetorlódtak, hátulról egymásnak ütköztek, illetve próbáltak oldalazva kievickélni a dugóból, amit alapvetően egy törpe pár okozott azzal, hogy fölbegyökerezett lábbal, tátott szájjal, elkerekedett szemmel, kézenfogva bámulta a fiú akrobata-mutatványát.
egypercesek 
ez jó nagyon, ez a kisegítõ figura.
sokszor volna rá lehetõségem, hogy éljek én is a helyzet kínálta
lehetõséggel, hogy kicsit kiugorjak az unatkozó utasok közül – de ha
még el is kezdek esetleg integetni, hang már nem jön ki a torkomon,
mert félek, fontoskodónak látnak – és látnám magam. beérem hát a néma,
felesleges integetéssel, önmagamnak. és, ha nem gurul rám a busz,
visszaszálok.
KedvelésKedvelés