Szíriában nincsenek melegek

Normal
0
21

false
false
false

MicrosoftInternetExplorer4

/* Style Definitions */
table.MsoNormalTable
{mso-style-name:”Normál táblázat”;
mso-tstyle-rowband-size:0;
mso-tstyle-colband-size:0;
mso-style-noshow:yes;
mso-style-parent:””;
mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt;
mso-para-margin:0cm;
mso-para-margin-bottom:.0001pt;
mso-pagination:widow-orphan;
font-size:10.0pt;
font-family:”Times New Roman”;
mso-ansi-language:#0400;
mso-fareast-language:#0400;
mso-bidi-language:#0400;}

Egyik kedves svihák szír vendéglátónknak feltűnt, hogy hárman vagyunk fiúk, és ketten lányok. A hallban való elhelyezkedésünk alapján rólam gondolta, hogy partner nélkül érkeztem – hiszen olyan, hogy férfiak és nők együtt, de egymástól függetlenül mozogjanak a világban, nincs.

Viccesen megkérdezte, hogy talán meleg vagyok-e, majd rögtön hozzátette, hogy náluk ilyesmi nincs. A férfiak, srácok, akiket kézen fogva látunk járkálni, csak nagyon jó barátok. (Ez egyébként így van; az érintés és az összetartozás kifejezése egész más alapokon nyugszik, mint nálunk). Ha esetleg mégis kiderülne valakiről, hogy meleg (azaz elkapta ezt a speciális betegséget), azonnal menne a börtönbe – tette hozzá.

Ugyanez az ember egyébként – ha jól rémlik – egy tizenhét éves lányt vett feleségül pár éve, aki igazán boldogan élhet, hiszen nincs is más dolga, mint a gyerekekkel lenni a házban, és várni, hogy férjének van-e kedve valamikor az éjjel során hazaugrani csípni pár falatot, meg dugni egyet.

A figura amúgy vendéglátónak végül is korrekt volt. A busz ugyan pont a magányosan álló szállodája előtt tett le minket (It’s better for you my friend) anélkül, hogy érdemi választásunk lett volna, de végül sikerült úgy lealkudnunk az árat, hogy a később ellenőrzött helyekhez képest is elégedettek lehettünk, ráadásul a palmyrai romokat is pont szemben találtuk.

Szerintem, ha meleg lennék, akkor is elfogadta volna a szír fontjaimat, és futni hagyott volna a kópé. Talán még orvost is hívott volna.

Shisha

Normal
0
21

false
false
false

MicrosoftInternetExplorer4

Nem dohányzom. Amikor pedig régen mégis cigarettáztam, mindig ugyanúgy csináltam. Nagyjából fél szál elszívása után összeszorítottam a gyomromat, színemet szürkészöldre változtattam, és a következő néhány órát keserves, végeláthatatlan hányással töltöttem. A kortárs csoportban ennek volt ugyan egy kellemetlen mellékzöngéje, de mégiscsak be kellett látnom, hogy nem leszek nikotinista.

A pipázás is csak annyira érdekelt, hogy szívesen szippantottam kellemes füstjéből, de szívni – még letüdőzés nélkül is – egyértelmű kellemetlenségnek tartottam. Párszor tettem még óvatos kísérleteket a cigarettával, melyek során – még a rosszullétet elkerülve is – arra a következtetésre jutottam, hogy ez a drogok legalja. Valami könnyűség érzést ad, meg elveri az éhséget, de amúgy se magamra nézve hízelgő tévképzetek, se egy értékelhető hallucináció, semmi.

Mindezek ellenére még Egyiptomban megtetszett a shisha, azaz a vízipipa. Vettem is egy rendes, működő, nem csak dísznek való darabot, ma is megvan. Ezt is meg tudom számolni talán egy kezemen is, hogy hányszor használtam, de az volt benne a pláne, hogy gyümölcsös dohányt tettünk bele, és – legalábbis én – csak a számban öblögettem a füstjével, ahogy azt a pipákkal kapcsolatban hallottam, hogy kell.

Szíriában és Jordániában is nagy népszerűségnek örvend a shisházás. Vannak külön erre szakosodott helyek is, ahol ezen kívül maximum még egy teát iszik meg az ember, de az éttermekben is magától értetődik, hogy a vendégek rendelnek egy pipát maguknak. Ez velünk is sokszor előfordult.

Egyik önkéntes segítőnk elárulta, hogy egyetlen shisha elfogyasztása körülbelül egy doboz cigaretta elszívásának felel meg, és szó sincs róla, hogy öblögetni kellene vele: rendesen le kell tüdőzni. Az egész nagyon hangulatos egyébként, az ember szívesen eljátszik a kifújt füsttel, az illata kifejezetten kellemes. Úgyhogy gondoltam, kipróbálom úgy, ahogy elő van írva. Maximum rosszul leszek.

A futással, úszással és biciklizéssel szerzett vitálkapacitásomat hadrendbe állítva konokul szívni kezdtem, aztán kövér, sűrű füstöt eregettem, és újra meg újra, amikor rám került a sor. (A helyiek, illetve mindenki, aki érdemben vízipipázik, egymaga bánik el eggyel). Tulajdonképpen meg sem lepődtem rajta, hogy nem lettem rosszul. Csak tüdőztem, pöfékeltem, karikákat eregettem, élveztem az illatot, és helyezgettem a nyelvemet, hogy a dohány ízének minden komponensét felfedezhessem. Közben beszélgettünk, és nevetgéltünk. Könnyűnek és vidámnak éreztem magam, az egyik alkalom előtti mardosó éhségem pedig nyomtalanul elillant. Szóval semmi rosszat nem tudok mondani. (A tüdőrákról sok más helyen lehet olvasni).

Az éttermekben kifejezett szakemberek foglalkoznak a shishák beüzemelésével és élőn tartásával. Megtömik, faszenet tesznek rá, (saját szipkájukat használva) megszívogatják, és működőn teszik le a vendég elé, később pedig cserélgetik rajta a szenet. Ennek az egésznek kb. délben állnak neki, és folytatják késő éjszakáig. Aztán másnap, meg nyáron, és jövőre. Nem tudom, ez hány doboz ciginek felel meg, de idősebb „felszívót” nem láttunk egyet sem.

Beszél Ön arabul?

Normal
0
21

false
false
false

MicrosoftInternetExplorer4

Egyik kedvenc – bár adott esetben energiafaló – jelenettípusunk az volt, amikor egy kudarcba fulladt, kezes-lábas angol nyelven folytatott hosszas információcsere-kísérlet végén mind szír, mind jordán jóakaróink szemében „van egy ötletem” fény csillant, és megkérdezték, hogy esetleg nem beszélünk-e arabul.

Idegenszeretet

A szírek végtelenül kedves emberek. Lépten-nyomon előfordult, hogy csak úgy érdeklődésből szóba elegyedtek velünk, kérdezgették, hogy honnan jöttünk, mit láttunk már az országukból, aztán ajánlottak látnivalókat, és arról is beszéltek, hogy ők mivel foglalkoznak.

Egy alkalommal aprópénzzel segítettek ki minket egy utcai árusnál. Nem voltunk megszorulva, csak a még javarészt ismeretlen érméket nézegettük, értelmezgettük. A túlzó kedvességet persze megpróbáltuk visszautasítani, de a srác mindent elrendezett a pultossal, további vitára nem adva lehetőséget.

Később egy piknikező tanári kar kért minket, hogy üljünk le hozzájuk. Az angoltanár volt a szóvivőjük. Ők is rendkívül érdeklődőek voltak, és olyan kérdésekkel leptek meg minket, mint hogy milyen irányban változott az élet nálunk a rendszerváltás óta. Visszakérdeztünk, hogy tényleg arra gondol-e, amire gondoljuk, hogy gondol, de kiderült, hogy igen. Képben volt a legújabb kori eseményekkel kapcsolatban – jóval a hazája határain túli vidékek vonatkozásában is.

Damaszkuszban azért kicsit más a helyzet. A nagyvárosi környezet törekvőbbé, céltudatosabbá és otrombábbá teszi az embereket mindenhol a világon. Egy kis vargabetű után az egyik busz-pályaudvarra érkeztünk vissza Damaszkuszban. Rögtön elleptek minket a taxisok, különösen egy. Elárultuk neki, hogy Ammanba akarunk menni, amire rögtön adott is ajánlatot, amit persze nem fogadtunk el. Meg akartuk ugyanis nézni, hogy mennyibe kerül a busz. Hamar kiderült, hogy a mi járatunk a másik állomásról indul. Az emberünk mindenáron el akart minket vinni, fejenként 500 fontnál (~2000 Ft) tartottunk, és úgy nézett ki, nem is megy lejjebb. Bevetett mindent, azt is felajánlotta, hogy átvisz minket a másik pályaudvarra, de aztán erre mégsem volt hajlandó, illetve azt is mondta, hogy ma már nem mennek buszok a másik állomásról, csak ő tud elvinni minket, stb.

Megpróbáltunk elszakadni tőle, de mindenhova követett minket, és meghiusította a többi taxissal való megállapodásunkat. Végül két csapatra oszlottunk, hogy lerázzuk, taxit szerezzünk, és a másik állomáson konstatáljuk, hogy tényleg nincs már busz aznap, holnap pedig pont annyiba fog kerülni, mint amennyit a taxis kért az előbb. Így két taxi árával „kijjebb” kerülve kellett belátnunk, hogy minden arra utaló egyértelmű jel ellenére a taxis nem akart átverni minket.

Mivel már nem akartunk visszamenni az első állomásra újabb adag pénzt kidobva az ablakon, ráadásul rosszabb alkupozícióban, mint ahogy eljöttünk, illetve szállást sem akartunk keresni és fizetni a reggelig hátralévő öt-hat órára, végül egy ammani illetőségű taxissal vitettük el magunkat 75 dollárért.

Ókor

Normal
0
21

false
false
false

MicrosoftInternetExplorer4

Nem vagyok egy ókor rajongó, de az – akár több ezer éves – romok között mindig (már persze amikor a közelükbe férkőzöm) megérint valami – amit például középkori emlékek között nem igazán érzek.

Valami olyasmiről van szó, hogy megpróbálom megérezni azt a kort, azt a hangulatot, amit a korabeliek érezhettek. Egyszerre felemelő és lesújtó érzés, mert egyrészt érzem, hogy valami nagyszerű dolognak vagyok a részese (ha időben elcsúszva is), másrészt nincs reális esélyem mindazt betárazni a fejembe, ami az ókoriaknak hétköznapi és magától értetődő volt.

Aztán azon is el szoktam gondolkodni, hogy mit szólna egy közülük, ha egyszer csak a mi jelenünkben találná magát. Le lenne lombozva, hogy a hibátlan, színes épületek mára romokká roskadtak? Vagy éppen büszke lenne, hogy ennyi időt átvészeltek?

De az egyik legérdekesebb élményem sokall profánabb. Amikor az iskolában az ókorról tanultunk, mindenhol csak oszlopokat láttam, még technika órán is oszlopcsarnokot kellett hajtogatni és ragasztani papírból. Ez annyira belém vésődött, hogy a homlokomra kellett csapnom, amikor megláttam, hogy – természetesen – akkor is voltak falak, sőt emeletek is. Ahhoz az érzéshez tudnám ezt hasonlítani, mint amikor az ember színes felvételeket lát a II. világháború idejéből; amiről korábban volt egy olyan homályos érzése, hogy fekete-fehérben zajlott.

A védőital legendája

Normal
0
21

false
false
false

MicrosoftInternetExplorer4

Az utunk során végzett összehasonlításos, empirikus vizsgálatunk során végérvényesen bebizonyosodott, hogy a védőital létezése a városi legendák körébe tartozik. Elterjedt nézet ugyanis, hogy egzotikus, a miénktől jellegében jelentősen eltérő konyhájú és higiéniájú országokban étkezések előtt és/vagy után tömény szeszt kell kortyolni; az majd elűzi a baktériumokat, fertőtlenít.

Ötünk közül négyen lelkiismeretesen alkalmazták a védőitalukat, én gyakorlatilag nem ittam. A két srác hidegrázós, vélhetően lázzal kísért fosásba keveredett, a lányok pedig egyszer-egyszer kerültek ilyen helyzetbe, de alapvetően stabil volt az állapotuk.

Én napokkal később kezdtem csak el teljesen folyékony székletet kiválasztani, és ugyan nem éreztem magam kirobbanó (ez bizonyos szempontból nem jó szó) formában, de nem fáztam, és szerintem hőemelkedésem sem volt.

A lányok a visszaérkezésünk után újra elbizonytalanodtak – gondolom, az utolsó napok étkezéseivel összefüggésben –, de róluk nincs friss információm. Egyébként inkább mi, fiúk voltunk aktívak az utazás során, ami a székelésekkel és produktumokkal kapcsolatos információk a társaság egészével való őszinte és részletes megosztását illeti. Mármint azon információkét, amelyeket nem lehetett a WC-n kívülről is tisztán hallani (pontos állag, szín, a szag eltérése a normálisnak tekinthetőtől, stb., stb.).

Mindent összevetve tehát a legkevesebb, amit állíthatok, hogy a védőital fogyasztása és a széklet állaga között nincs szignifikáns összefüggés.

Az áramlás részévé válni

Normal
0
21

false
false
false

MicrosoftInternetExplorer4

Mindig nehéz visszatérni az ilyen egzotikus szabadságokról. Inkább folytattam volna ott, ahol abba kellett hagynom, mert a végére jöttünk bele igazán, erre haza kell jönni, és visszasüppedni azokba a problémákba, amelyek maguktól nem oldódtak meg időközben. Ráadásul az első napokban olyan hatások érnek, mintha itthon lennék idegenben, és pl. Szíriában érteném jobban, hogy mi történik körülöttem.

Szíriában is úgy közlekednek, mint a világ hozzánk hasonló részein kívül mindenhol: tülkölnek, villognak (hogy jelezzék: jövök!), sávval, lámpával nem törődnek, csak előre néznek (mert aki hátulról jön az úgyis tülköl és/vagy villog), és soha nem állnak meg (mert biztos, hogy van még egy kis hely, ahol előrébb lehet jutni). Ebben a felállásban a gyalogos a legjobban teszi, ha a nagy áramlás részévé válik, lelép az úttestre, és határozott jeleit mutatja, hogy merre akar haladni. Az autósok ezt látják, és ők is kisebb kormánymozdulatokkal jelzik, hogy pl. balról szándékoznak kikerülni, vagy a gáz elvételével, hogy úgy kalkulálnak, hogy át fogok menni előttük, stb. Tehát érezzük egymást, figyeljük egymás mozgását és annak megfelelően alakítjuk a sajátunkat.

Hétfőn reggel – a Földgolyón elfoglalt aktuális pozíciómat, és az engem körülvevő kultúrát egyaránt tévesen felmérve – a fentieknek megfelelően indultam munkába. A zebra előtt tíz méterrel láttam, hogy jön még két autó, majd egy kicsit nagyobb kihagyással egy harmadik. A járda külső szélén haladva elengedtem a két elsőt, aztán leléptem, és srégen az elválasztó vonal felé vettem az irányt, hogy a szemből jövő, épp a zebrától induló kocsit még elengedjem. Az értette is, hogy mire gondolok, de a hátam mögül érkező blokkolva fékezett, noha nem voltam az útjában, csak az úttesten. Fékeztében kiordibált, és hibás tippet adott le édesanyám foglalkozását illetően, majd kövér gázzal átment a zebránál tipródó gyalogosok előtt, hogy hat méterrel később újra intenzíven fékezhessen a szomorkásan ott ácsorgó kocsisor mögött.

Arab számok

Normal
0
21

false
false
false

MicrosoftInternetExplorer4

Mi úgy tudjuk, hogy arab számokat használunk, de ez nem egészen azt jelenti, amit az ember elsőre gondolna. Tudomásom szerint – a római számokhoz képest – az volt az arab számok bevezetésének két fő hozadéka,

Normal
0
21

false
false
false

MicrosoftInternetExplorer4

hogy megjelent a matematikában prímán hasznosítható tizedes vessző*, és a helyérték fogalma

Az általunk arab számként ismert számjegyek azonban nem is hasonlítanak azokra, amelyeket maguk az arabok használnak. Szíriában pl. csak ritkán láttuk a nyugati világban ismerteket. További érdekesség,

Normal
0
21

false
false
false

MicrosoftInternetExplorer4

Normal
0
21

false
false
false

MicrosoftInternetExplorer4

hogy jobbról balra írnak, de a számokat ugyanúgy jegyzik le, ahogy mi. Igaz azért, mert ők azokat is jobbról olvassák*.

* Ezt a kommentekből tudom; itt eredetileg valótlanságok álltak.

Török kávé

Normal
0
21

false
false
false

MicrosoftInternetExplorer4

Az utazó – főleg, ha pökhendi – hajlamos más országok, a sajátjától eltérő szokásait és produktumait úgy észlelni, mint olyanokat, amik kevésbé sikerültek az otthon megszokottnál. Az ilyen esetek egy jelentős részében egyszerű tévedésről, korlátoltságról, intoleranciáról van szó.

Szíriában és Jordániában is ittunk kávét. Rögtön kiderült, hogy náluk az alapértelmezés az ún. török kávé. Ez úgy készül, hogy az őrölt kávéra lobogó forró vizet locsolnak, majd hagyják leülepedni, és – az utolsó egy-két rövid korty kivételével – kihörpintik.

Magamra nézve szigorú követelménynek tartom, hogy meggyőződjek róla, hogy nem az első bekezdésben említett hibát vétem-e, amikor megítélek valamit. Végiggondoltam tehát a dolgot alaposan, és ki merem jelenteni, hogy nem, nem hibáztam, hanem az objektív valóságról beszélek, amikor azt mondom, hogy a szír és jordán török kávé szar.

A nálunk megszokott, átszűrt kávé aromája nem tud előbújni, brutális, keserű nyersesség hatalmaskodik fölötte, a leülepedés pedig soha nem elég tökéletes. Sajnos tehát ez a módszer olyan technológiai alantasságot, olyan gasztronómiai igénytelenséget testesít meg, ami teljességgel tönkreteszi a kávézásban rejlő lehetőségeket.

Sajnos e két országban nem elégszenek meg ennyivel. Ha jól gondolom, még a pörkölés fázisa környékén – kardamommal kezelik a kávészemeket (A kávészemek furcsa fénye szerintem ettől van; minden más furcsaság pedig azért, mert nem tudok fotózni). A magok erejére jellemző, hogy egy kancsó teába pl. egyetlen széttört szemet kell tenni belőle. Ezzel szemben ezeknél a kávéknál a mértékegység a marék / kancsó lehet. A végeredmény egy olyan főzet, aminél az önkéntelen összerándulást a hirtelen ijedtség követi, hogy az élettel összeegyeztethetetlen vegyszer került az italunkba.

A többiek egyébként nem értenek egyet velem.

A damaszkuszi Haretna étterem

Normal
0
21

false
false
false

MicrosoftInternetExplorer4

Az Amman – Damaszkusz buszjáraton egy Szíriában orvoslást hallgató jordán lány ellátott minket pár hasznos információval a szírek fővárosának élvezeti forrásaival kapcsolatban. Az éttermek közül a Haretna nevűt ajánlotta, mint olyat, ahol korrekt áron lehet igen finomat enni.

Az ajánlást elfogadtuk, és az utazás legcsodálatosabb, túlzás nélkül vallásos élményt nyújtó gasztronómiai tapasztalatával lettünk gazdagabbak. Arra számítva, hogy a többiek az utolsó pillanatban visszatartanak majd, fel akartam állni az asztalunk tetejére, hogy sírva-ordítva szavaljak el egy a helyszínen rögtönzendő költeményt a szír-magyar barátságról, mivel azonban a szintén a katartikus élmény eufórikus, de bénító hatása alatt álló utastársaim segítségére a jelek szerint nem számíthattam, végül magam álltam el a kínos helyzet ígéretével terhes szándékomtól.

Ezen a helyen – a nemzetközi hitelválság jelenlegi állása szerint – öt ember mintegy száz dollárnak megfelelő szír fontért egy-egy, kivétel nélkül hibátlan fogásokból (friss gyümölcslé, leves, főétel, gyümölcstál, vízipipa) álló, a halálos adag 71%-ára rúgó mennyiségű ételkölteményt fogyaszthat.

Megosztás:

Megosztás:

Megosztás:

Megosztás:

Megosztás:

Megosztás:

Megosztás:

Megosztás:

Megosztás:

Megosztás: