Hipotézisem szerint Carlo Collodi (leánykori nevén Carlo Lorenzini) mélyen hitt két dologban. Az egyik az volt, hogy a fennálló társadalmi rend magvait a felnövekvő generáció agyába kell ültetni, a másik, hogy ezt a legcélravezetőbb a büntetés módszerével tenni. Intelligens úriember lévén azonban nem állt le egyesével kitépni a velejükig gonosz gyerekek haját (mert az társadalmi szinten nem hatékony, és a legnagyobb óvatosság mellett is kihallatszódhat a házból), hanem megírta inkább a Pinocchiót. A történet felesleges sallangoktól mentes, csak a célra koncentrál, a lényeget fejezetenként újra és újra belepréseli érdemtelen olvasói kis fejébe.
A mese azzal kezdődik, hogy a főhős, zigóta helyett – eleve elrendeltséget sugalmazva – tuskóként indul az életnek. Önkéntes apja bábut farag belőle, majd ambivalens érzései támadnak, de végül is alapvetően bánja, amit tett.
Gepetto egy vénember, akiről nem derül ki, hogy miért nincs gyereke, de az igen, hogy nem véletlenül alakult így a sorsa. Koravén fia az első pillanatban mély szomorúságot okoz neki, noha még nem tett mást, mint bámult rá, és vigyorgott. Gepetto – jó katolikushoz méltóan – a könnyeivel küszködik, de azért csak kifaragja a lábait is annak a gyereknek, mert a helyváltoztatás képessége nélkül csak igen kevéssé tudna ártani apjának, aki így a legjobb szándéka mellett sem válhatna mártírrá.
Fáradozásának gyümölcsét hamarabb ízlelheti meg, mint legmerészebb álmában gondolta, ugyanis még aznap börtönbe kerül Pinocchio miatt, majd még számos kellemetlenség vár rá, hogy végül két évet rohadhasson egy cápa gyomrában. Mindezt hálátlan fiának köszönheti. Ami azt illeti, tényleg furcsává válik a gyerek viselkedése. Mintha eredendően gonosz, alapértelmezés szerinti bűnöző lenne. Még az orra is aszerint van kiképezve, hogy a rendőröknek kényelmes fogás essen rajta.
Pinocchio innentől kezdve minden társadalmi szempontból ártalmas mintát felvonultat, megveszekedetten, telhetetlen étvággyal keresi a rossz döntéseket, a szerző pedig kíméletlenül, szuggesztív dramaturgiával injektálja fiatal olvasói gerincvelejébe, hogy miről mit kell gondolniuk.
A meseszövés szokásos menete az, hogy Pinocchio önálló döntése alapján, vagy gonosz szereplők sugalmazására, de bizonyosan rossz döntést hoz, és súlyos bajba keveri magát. Azoknak a gyerekeknek, akik nem értenék maguktól, hogy az iskolát kerülni rossz, Collodi azzal siet a segítségére, hogy csonkká égett végtagokkal, illetve szamárrá változással fest élénk képet arról, hogy valójában mennyire veszélyes eltérni a kijelölt úttól.
Váltott szereplők vállalják a kar szerepét, és minden fejezetben figyelmezteti valaki a főhőst, hogy ha nem hallgat a felnőttek tanácsára, az minden más tényezőtől függetlenül nagy baj közeledtét ígéri. Pinocchio persze nem hallgat rájuk, hanem beleszalad a pofonba, hogy aztán saját szavaival fogalmazhassa meg, hogy mennyire ostoba volt, hogy nem a társadalmilag általánosan elfogadott értékrendet követte. Aztán minden kezdődik elölről.
Különösen ügyes írói fogás, hogy hiába hajlik egy-egy fejezet vége optimizmusba, a következő címe nem más, mint egy rövid összefoglaló arról, hogy miként fog kiderülni Pinocchióról, hogy eleve menthetetlen.
Az egész történetet búvópatakként kíséri végig az idő kegyetlen sürgetése. Vegyük észre, hogy Pinocchio rögtön jár, sőt szalad, apja pedig az önfeledt gyermekkort a legundorítóbb lelki terroros trükkel ugratja át vele: egyetlen kabátjából ábécés könyvet vesz. Lehet tehát iskolába menni, ami annál is sürgősebb, mert aztán dolgozni kell hamar, hogy végre húsvér emberré válhasson, hiszen az emberré válást ki kell érdemelni, meg kell harcolni érte. Gyereknek lenni elhajtandó, kínos állapot.
És Pinocchiónak sikerül felnőni. Nehezen, súlyos kalandokon át, szülei elvesztésén keresztül, a halál torkából épp kikandikálva, megégve, szamárrá változtatva, lenyelve, de eljut odáig, hogy betyárbecsülettel azért rendelkező, de mégis csak kis bűnözőből a szüleit szerető, dolgozó, sok pénzt kereső tisztességes polgár lesz, aki végül megtanulta, hogy mi az érték, és mi nem az, ki az értékes és ki az érdemtelen.
Kalandjai során – igaz, még erkölcsi nullaként – többször is segített másoknak, akik vele jót tettek, de a végére megacélosodik, öntudatos polgárrá válik, és szamár állapotában megrekedt, döglődő volt barátját elintézi egy paskolással (sajnálja persze, de hát aki nem tanul, nem dolgozik, azért csak pusztuljon el), aztán mennie kell pénzt keresni.
Újra elolvastam A Pál utcai fiúkat Molnár Ferenctől, és arra jutottam, hogy Nemecsek Ernő nevét nyugodtan lehet kisbetűkkel írni. Ahogy olvasni kezdtem, szinte éreztem a kínt, amit gyerekkoromban kellett kiállnom. Azóta felszedtem annyi dörzsöltséget, hogy az egyes fejezetek között Ambrose Bierce novellákat olvasgattam.
Reggel, ahogy a szolgalegény szalmáért megy a csűrbe, észreveszi a madarat. Rettenetesen megijed tőle, noha az nem csinál semmit, csak álmosan nézeget. Lélekszakadva rohan a gazdájához, és elmondja, milyen szörnyűséget látott. Mivel az ijedősnek ismeri szolgálóját, maga jár a dolog után, de a szemrevételezés után be kell látnia, hogy valóban egy szörny vette be magát a csűrbe.
egypercesek 