Ma beváltottam az üdülési csekkjeimet – a későbbiekben készpénzre konvertálandó – Sziget jegyekre. Az udvarra lépve két lézengőt láttam egymástól 4 méterre, az egyiket nagyjából az ajtónál. Bementem a faház előszobájába, ahol egy kb. folyosónyi szélességű úr tájékoztatott, hogy csak csekk ellenében lehet vásárolni, és várni kell. (Hogy a készpénz miért nem kedves a szívüknek, nem tudom kitalálni. Később egy elégedett ügyfél beszámolójából kiderült, hogy azért mégiscsak jól tűrik a KP-t is).
A „várni kell” kapcsán gyanút fogtam, és megkérdeztem az egyik lézengőt, hogy sorban állnak-e. Azt mondta, hogy igen. De miért olyan ritkásan, mint az egymástól eltiltott svédek?
Az ajtóból egyesével szólítottak minket, és az iroda végébe kellett elmenni, mintha valami személyiségi-jogi szempontból fogósabb bankszámla ügyletet kellene levezényelni. A csaj kérte az üdülési csekkeket, én meg két „nem ott alvós” hetijegyet. Ezt már egész gyorsan megkaptam, és mikor a jegy átadásakor tisztáztuk, hogy a kettőt nem egyfajta bátortalan egyszer élünk! gesztusnak szántam, hanem valóban két jegyet szeretnék, a második már tényleg pillanatok alatt megvolt.
egypercesek 