Ha jól tudom, a mai napig nem 100%-ig tisztázott, hogy miért alszik az ember – meg a többiek. Annyi biztos, hogy a szervezet félreérthetetlenül jelzi, ha aludni kéne, egy idő után pedig automatikusan megkezdi a feladat végrehajtását. Hallottam olyan elméletekről, hogy az éjszakai és nappali állatok egymástól való elválasztására szolgál az alvás; olyanról, hogy az izmok nagy részének van szüksége pihenésre (a szívizomnak, illetve a légzésben résztvevőknek érthetően keserű a szájíze); meg olyanról, hogy az agynak kell szünetet tartania, illetve az ébren töltött órák információit megfelelően elrendezni a memóriában. Egy másik(?) elmélet szerint az álom ez utóbbi folyamat mellékterméke.
Szombaton úgy jött ki a lépés, hogy a hétvégén megszokottnál kicsit korábban, 9 körül keltem fel, a napot átlagos aktivitási szinten töltöttem egészen estig, amikortól egy zenés-táncos összejövetelen vettem részt aktívan – pl. gyors és ütemes, általam táncként meghatározott mozgás végzésével. Az alvás gondolata nem merült fel érdemben, másnap pedig sokkal melegebb lett az alvásra kellemesnél, illetve kalkulálni kellett a hazautazás időzítésével is.
A vasárnap bő felében – amiből pár óra vezetéssel telt – már csak az hiányzott az elalváshoz, hogy a végső belenyugvásomat adjam, illetve a testhelyzetem ne legyen teljesen alkalmatlan az álomba merülésre: pl. ne legyek fejjel lefelé, a bal térdízületemnél kampóra akasztva.
Hazaérkezve, a testem ezirányú jelzéseit helyesen értelmezve, elmentem WC-re, majd az életösztön túlműködése miatt ittam nyolc korty vizet, a józan ítélőképesség alulműködése okán pedig lezuhanyoztam. Nem sokkal délután öt után lefeküdtem aludni, és ma reggel hétig (az tizennégy óra) kómaszerű mélységben aludtam, így sem a viharról nem sikerült első kézből benyomásokat szereznem, sem az alvás biológiai hátterének feltárásában nem jutottam előrébb.
egypercesek 