A következőket olvastam az Indexen:
„Az év elején egy rokonáért aggódó állampolgár azt kérte a rendőrségtől, hogy szabadítsák meg lassan függővé váló hozzátartozóját drogbeszerzési forrásaitól, így indult a budapesti rendőrség legnagyobb ecstasyfogásához vezető kábítószerügy”.
A szóban forgó nagymama nyilván még mindent előkészített, hogy amikor visszaérkezik, már csak a sütőbe kelljen tenni a meggyes rétest, majd műszálas, háromnegyedes otthonkájára horgolt kardigánt terített, felvette a bokáját is tartó, de alapvetően mamuszszerű, barna szőrös lábbelijét, és szomorú arccal elindult a kerületi rendőrkapitányság felé.
A kapuban szeretettel fogadták, és mindjárt egy kedves, egyenruhás fiatalember kísérte a másodikra, ahhoz a szobához, ahol pont az ilyen ügyekkel foglalkoznak. A rendőr szólt pár kedves szót a nyomozóknak Ilonka néni érdekében, búcsúzóul pedig szeretetteljesen és reményt sugárzóan megsimogatta a vállát, kedvesen rámosolygott, és visszament a szolgálati helyére.
A példátlanul felháborító és szívbemarkoló ügy hallatán a kábítószer osztály dolgozói mind abbahagyták, amivel épp foglalkoztak, egybegyűltek, és hol együttérző, hol tenni akarást kifejező morajlással hallgatták a potenciálisan rosszul végződő családi dráma részleteit. Ahogy minden lényeges információ elhangzott, mindenki szakterülete szerint azonnal munkához látott: adatbázisokat nyitottak meg, telefonkönyveket böngésztek, illetve az azonnali cselekvésért kiáltó egyéb ügyek során jól begyakorolt lendítő mozdulattal terítették hátukra bőrkabátjaikat – lett légyen akár július. Az empátia, az állhatatosság és a kérlelhetetlen szakértelem mostanra meg is hozta a gyümölcsét.
Ilonka néni csütörtökön mézes puszedlit, és sós rudacskákat visz az őrsre.
Hát ez kész! 🙂
KedvelésKedvelés
sajnos, hihető – ezeket a Ms Marplekat kellene “távmunkában” alkalmazni, a jelek szerint hatékonyabbak is, kevesebbet törnek-zúznak, fontoskodnak, mint a sísapkás specialisták – és még lőgyakorlatot sem igényelne az alkalmazásuk. megkockáztatom, olcsóbb is lenne, bár nem ismerem a belügy költségvetését, csak annyit tudok róla, hogy a többszörösét igénylik, mint kapják, és ezért nagyon el vannak keseredve.
én is fogtam egyszer egy zsebtolvajt, akiről kiderült, még körözték is -és, mikor vártam, hogy egy ujjal a hadnagy bepötyögje a vallomásom, hallottam, amint a folyosón egymásnak adták büszkén a hírt, hoy “gézáék fogtak egyet!” – valahol olvastam, fejpénz is jár ezekre a fogásokra, naná, hogy “géza” fogta – na, nem sajnálom tőle, de már ez önmagában olyan kisszerűen simlis…
KedvelésKedvelés
Cinikus vagy. Ha tobb ilyen aggodo allampolgar lenne, nemcsak a sok kozonybe suppedt, egy csapasra ossze lehetne fogdosni az osszes drogdealert. Belathatod, az lenne am a szep, uj vilag.
KedvelésKedvelés