Az örök második

A kerékpárosoknak – mint minden embernek – számtalan fajtája létezik. Van, aki csak átgurul a boltból a kocsmába, van, aki hegyet mászik, van, aki leszáguld onnan, mások hosszú, országúti köröket járnak be, megint mások egyszerűen a hétköznapokban  közlekednek biciklijükkel. Mindegyik csoport képviselőit meg lehet ismerni bringájukról, öltözékükről és mozgásukról.

Norbert ismeri az összes típust. Azokat is, amelyek ebből a hevenyészett felsorolásból kimaradtak. Jól tudja, hogy ezek a típusok sorba is rendezhetők. Presztízsük, illetve az általuk az asztalra letett teljesítmény alapján. Legalul azok állnak, akik a kocsma felé, alacsony üléspozícióban, erősen kifelé álló térdekkel, a pedált szinte sarokkal ­– de a talpközépnél semmiképpen nem előrébb – hajtva ülnek íves kormányú, tinédzser korú férfi-vázas kerékpárjukon, visszafelé pedig tolják azt.

A hierarchia csúcsán természetesen az ultrakönnyű versenygépek szálkás izomzatú, kitartó sportolói trónolnak. Norbert is közéjük tartozik. Ez látszik a felépítésén, látszik a bringáján, látszik a ruháján, és – véletlenül sem utolsó sorban – látszik a tartásán. Magasan ül, hogy a lehető leghatékonyabban tudja combjai és lábikrái erejét mozgássá alakítani; felfelé menet gyakran kiállva teker, az egyenes vagy lejtős szakaszokon pedig a lehető legkisebb felületet mutatja az ellenszélnek.

Van azonban egy apró momentum, egy kis különbség a többi kaszthoz képest, amit pont a laikusok számára szinte észrevehetetlen finomsága ruház fel egyedülállóan nagy értékkel. Ha valaki jól megfigyeli a kerékpárversenyzőket, láthatja, hogy lábszáruk tekerés közben nem a várható merőleges szöget zárja be az úttal, hanem egy kicsit a váz felé tart. Norbert ezt még kisiskolás korában vette észre. Annyira megtetszett neki a jelenség, hogy a mai napig, a hosszú edzéseken, amikor a folyamatos terheléstől másfajta tudatállapotba kerül, kifejezetten térde útját szokta figyelni, és minden egyes alkalommal, ahogy a pedált körbetekerte, növekszik az elégedettsége, és saját kivételes voltába vetett hite.

Norbert versenyző. Egyesületének megbecsült tagja, akire mindig lehet számítani. De csak egy bizonyos szintig. Azt lehet mondani, hogy örök második. Mindig erősen kezd, de ahelyett, hogy ez később megbosszulná magát, jól tartja pozícióját, kimerülésnek, vagy akár csak intenzívebb fáradásnak semmi jelét nem adja, még az utolsó métereken sem. És mégsem sikerül a győzelmet elhódítania. Valaki mindig gyorsabb nála. Gyakran olyanok is, akiknek szemmel láthatóan emberfeletti erőfeszítést okoz, hogy a maximális teljesítményt hozzák ki magukból. Norbert elszánt arccal, fáradhatatlanul teker mellettük, de ha csak centiméterekkel is, folyamatosan növekszik lemaradása, és végül bosszantóan csekély hátránnyal fut be a második-harmadik helyen.

Hogy ez mitől van, arról a klubban megoszlanak a vélemények. Felmerült, hogy a gond gyökere pszichológiai eredetű: a győzelem közelsége óriási terhet róhat a versenyzőre, aki ez alatt az utolsó pillanatokban összeroppan. Szóba került az is, hogy Norbert nem eléggé motivált, mint versenyző, sarkosan fogalmazva: nem akar eléggé nyerni. Magától értetődően, és őszintén szólva talán nem is alaptalanul, szóba került az is, hogy nem adja bele minden erejét a küzdelembe. Csak a teljesség kedvéért említem meg, hogy egy maroknyi csoport Norbert állóképességének hiányában látta az okot, de ezt a lehetőséget a kérdéssel foglalkozók döntő többsége eleve kizárta.

Szerencse, hogy manapság az élsportban nem kell nehezen ellenőrizhető hipotézisekre, tippekre, meggyőződésekre hagyatkozni. A tudomány mérhetővé tesz szinte mindent, ha ügyesen tesszük fel a kérdéseket, megmutatja mindenben, hogy hol vétünk hibát a tökéletesség felé vezető úton. E meggyőződéstől vezérelve, a Pszichológiai Intézet munkatársai, a Sporttudományi Központ szakemberei, Norbert barátai, és az edzője egyesült erővel, de külön-külön láttak neki, hogy kiderítsék az okokat.

A barátok nem tudtak meg semmi titkos bánatot, vagy célt, ami a jelenség hátterében állhat. Az edző nem talált hibát a felkészülésben, Norbert motiváltságában és erőnlétében. A pszichológusok arra jutottak, hogy a folyamatos kudarcok ugyan olykor önbeteljesítő jóslatokká válhatnak, és kényszerű szerepbe taszíthatják az embert, de Norbert lelke egészséges: akaratát csak megacélozzák az elszenvedett második helyezések, minden méteren hisz benne, hogy nyerhet.

A Sporttudományi Központ számítógéppel modellezett mozgás-hatékonysági elemzést végzett. Norbert ízületeire kis jeladókat erősítettek, monitorozták vére összetételének változását, izmai teljesítményét és oxigén felhasználását; betáplálták a kerékpár vázgeometriai adatait, egyes alkatrészeinek súrlódási, és gördülési ellenállását. Meg kell jegyeznünk, hogy a bonyolult modell alapján készült elemzés a kerékpárt, annak egyébként meglehetősen előnyös tulajdonságaival, adottnak tekintette. Számos olyan példamutató részletet fedeztek fel Norbert mozgásában és energiagazdálkodásában, amit akár oktatási célokra is fel lehet a későbbiekben használni. Tulajdonképpen egyetlen ajánlást tudtak megfogalmazni. Azt javasolták, hogy azt tűzze ki célul, hogy a lábszára a földdel ­– a mértani pontosságot a lehető legjobban megközelítő mértékben – derékszöget zárjon be. Azt vették ugyanis észre, hogy térdét szemmel alig észrevehető, de a számítógépes elemzés során mérhető mértékben befelé tartja, és ezen a ponton, egy egész verseny távjára kivetítve, értékes méterek, másodpercek múlhatnak.