Piroska néni boldogan, egy szebb jövő reményével eltelve vette át – általam ismeretlen, de valószínűleg aránytévesztésen alapuló okok miatt, Kecskeméten – élete első nyugati autóját: egy dízel Opel Astrát. Csodát várt, annyit hallott már életében a nyugati termékekről, sőt láthatott is belőlük jónéhányat működni a Balatonnál, ahol németeket látott vendégül évtizedeken át.
De ez a kocsi már elindulni sem szívesen akart, sőt le akart fulladni, de végül csak sikerült kikecmeregni vele a városból. Az országúton sem javult a helyzet: lomha volt, a keservesen megszerzett lendületet pedig bámulatos gyorsasággal vesztette el, amikor csak alkalma adódott rá. Gyakorlatilag az összes motorikus paraméterében alulmúlta Piroska néni előző autóját, egy 1200-as Ladát. Ezzel a felismeréssel, ha lehet, még hosszabbnak tűnt az út hazafelé, mint amit a menetteljesítmény hiánya indokolt volna. Mikor végre beállt a garázs elé, ráadásként, pszichésen végleg megtörve a pár órával azelőtt még boldognak készülő tulajdonost, lángnyelvek csaptak ki az autó alól. A Kecskeméten behúzott kéziféket a siófoki szakszervizben engedték ki.
egypercesek 