Jegesmedve

Az óvoda udvarán egy mind a két végén a földbe hajló, a létra és a mászóka keresztezésének tűnő, világoskékre mázolt vasalkalmatosságon két középső csoportos könyökölt. Igazából csak gondolom, hogy középsősök lehettek: meglátásom szerint kiscsoportosnak már nagyok voltak, nagycsoportosnak még kicsik. Valamiről diskuráltak. Egy harmadik lépett közelebb hozzájuk, de láthatóan nem a beszélgetésbe akart bekapcsolódni, hanem mászókázni szeretett volna. Egyikük hűvös pillantást vetett rá, mire a jövevény elballagott valami másik játék felé. Folytatták az imént félbeszakadt beszélgetésüket, én pedig elkezdtem jobban figyelni.

– Az rendben van, hogy a jegesmedvék szőre dús, gyapjas aljszőrzettel. Azt is értem, hogy időnként a vízbe kell ereszkedniük. De azt nem, hogy olyankor is belemennek, amikor…

– Psszt! – emelte fel ujját egy pillanatra a másik, és néma csöndben várták meg, amíg az óvonő elsétál mellettük.

– Szóval olyankor is bemennek a vízbe, amikor egyértelmű, hogy nem vadászni akarnak. Csak úszkálnak?! De hát kurva hideg a víz. Valahol nulla és négy fok között! – mondta, és a megfejthetetlen, bizarr talányoknak kijáró, kérdő arckifejezéssel bámult társára.

– Namost – kezdte a másik bólogatva, mint aki jelezni akarja, hogy mindenre pontosan válaszolni fog, csak egy kis időt kér, amíg összeszedi a gondolatait – sokan nem tudják, hogy a jegesmedve bőre fekete, a szőrszálai pedig egytől egyig üregesek. Ha süt a nap, a szőrszálak egyenesen a fekete bőrére juttatják a napsugarakat, és előfordul, hogy olyan melege lesz, hogy muszáj bemennie a vízbe, hogy lehűtse magát.

– Beszarás.

Eddig hallottam a beszélgetést, mert egyrészt jött a buszom, másrészt a gyerekeket behívták talán ebédelni, talán a délutáni alváshoz. A jegesmedvék szőréről és bőréről elmondottaknak utánaolvastam. Minden szó igaz.