Ta-golás

Tudom, hogy az én hibám, de megint belehallgattam egy dumálós rádió reggeli műsorába. Ráadásul nem először. Két műsorvezető is fület szúrt a beszédstílusával. Kicsit hadarva beszélnek, de hogy mégse mondjanak ki olyan gyorsan egy-egy mondatot, véletlenszerűen, vagy talán a levegő fogyásával összhangban, szüneteket tartanak a hangképzésben. Szinte mindig hosszabbat, mint ami természetesnek hangozna; gyakran az az érzésem, hogy elillant, amit mondani akartak, és most az őzésnél valamelyest frappánsabban próbálnak időt nyerni. A – szerintem hivatalból üldözendő – módszer különlegessége, hogy a szüneteket legszívesebben a szavak közepe-harmada táján tartják, de a tagmondatok között, a vesszőknél soha. Így jóval nehezebb megérteni, hogy miről beszélnek, háttérzajnak pedig egy földönkívüli civilizáció hibás adatközlése is harmonikusabb lenne.