Most olvasom, hogy „brit tudósok szerint” a következő ötven évben szembesülni fogunk a mesterséges intelligenciával rendelkező robotok az alapvetőknél valamelyest erősebb jogainak kérdéskörével. Olyanokra gondolnak, mint szavazati jog(!), lakásvásárlási támogatás(!), egészségügyi ellátás (alkatrész-csere).
Ezzel az ötletrohammal a párszáz évvel ezután praktizáló történészek kitűnően tudják majd szemléltetni, hogy mikor vált végérvényesen egyértelművé, hogy az ún. nyugati civilizáció nem érdemli meg a túlélést. A természetes kiválasztódás törvényei alapján született ítélet ugyanaz lesz, mint amit az a szibériai tigris kap, amelyiknek a hátán egy négy méter átmérőjű, UV-lila, folyamatosan zenélő gömb nő.