Egy multinacionális vállalat kiadványa fekszik mellettem. Csak a borítóját látom. A Föld domborzati térképe előtt egy kosztümös fekete csajt és egy öltönyös ázsiai csókát karol át hátulról egy mindegyikőjüknél egy fejjel magasabb, az öltönyön kívül mellényt is viselő, vörösesszőke német úr. Az a típus, akinek futnia kell a kocsitól a napernyőig.
Nyilván az lenne az üzenet, hogy az egész világon egy hajóban eveznek a cégcsoport dolgozói, egy, a mennyországot néhány vonatkozásban felülmúló, szebb, közös jövő felé. Ehhez képest a szőke olyan lekezelően mosolyog a kamerába, és segít egy helyben állni a másik kettőnek, mint akinek magától értetődő erkölcsi alapja lenne kirúgni a vállalatbirodalom teljes ázsiai csapatát, de ő mégis jófej, és ajándékozott nekik a napjából 4 percet, és együtt fényképezkedik velük.
egypercesek 