Legelő

Kutyáknál teljesen természetes, hogy időnként hánynak egyet csak úgy, illetve valamilyen gyomortisztítási megfontolásból. Az enyém ezt úgy csinálja, hogy egy ötvenezerszer lehugyozott fa töve mellől legel egy kis füvet, majd a gyomrát össze-összerándítva öklendezni kezd, és minden ütemhez egyet előre lép, egészen ki egy sarokig. Így az utolsó lépéseinél az addig kihalt környéken 100%-os biztonsággal megjelenik néhány járókelő, akik a kutyára sajnálkozva, rám vádlóan néznek, hogy miért nem csinálok már valamit. Így még ketten-hatan effektíve szemtanúi a rókázásnak, majd Döme újra a megszokott, az iménti katarzis megtörténtét szinte tagadó, unott arcával bandukol lefelé a néptelen utcán.