A végeredmény számít. Nem az, hogy pontosan hogy jut oda az ember. Ezért Laurel kisasszony (kiemelt személyes kapcsolattartó) egyetlen szóval sem mondta Mark Monsternek, a híres – és részben ezzel összefüggésben mérhetetlenül gazdag – zenész fenegyereknek, hogy a törvény csak azt teszi lehetővé, hogy egy másik faj egyedévé alakíttassuk magunkat (megfelelő indoklással persze), de a faj jellegétől lényeges vonatkozásban elütő tulajdonságot nem választhatunk. Így egy kardszárnyú delfinen sem az arányosan nagyított orrszarvú tülkökre (könnyen belátható, hogy az első ötletként felmerült szarvasagancs jelentős akadályozó tényező lenne a vízben), sem az oldalakon végigfutó lángcsóva motívumokra nincs lehetőség.
Laurel kisasszony pontosan tudta, hogy Monster ezeket a megszorításokat nem lenne hajlandó elfogadni. Sőt, tulajdonképpen meg sem értené a lényegét, az etikai vonatkozásokat, a potenciális káoszt mögötte, semmit. Csak a saját igazát akarná, és a tiltás hallatára persze megvesztegetéssel próbálkozna, aztán fenyegetőzne, végül könyörgőre fogná. Na, idáig nem szabat eljutni, ezt nem szabad végigjárni, hagyni elkezdődni – gondolta a fiatal, de rutinos ügyintéző. Ezért bizalmaskodást tettetve közelebb hajolt Monsterhez, körülnézett, mintha meg akarna győződni róla, hogy biztosan senki nem hallja őket, és odasúgta az addigra a visszafojtott lélegzetig felcsigázott férfinek, hogy minden rendben lenne, de annyi kis információt adna még, ha esetleg az úr erre nem gondolt volna, hogy a gyilkos bálnák nagyjából 4 fokos vízben élnek.
Miután Monster megköszönve az információt, és fel nem ismerve annak lényegtelenségét, miszerint ha már úgyis tökéletes kardszárnyú delfinné alakítják, akkor a nekik megszokott környezet sem jelent problémát, kikullogott az ajtón. Laurel kisasszony pedig megkönnyebbült, hogy ilyen olcsón megúszta a dolgot, de ugyanakkor megint arra gondolt, hogy azért neki is hiányoznak a több sorban végigfutó tépőfogai. Dehát a szabály az szabály.
egypercesek 