Lift-felújítás

Jópár hónapja felújították a liftet. Nem sokkal azután, hogy belülről a természetben elő nem forduló, kellemetlen látványt nyújtó barnára mázolták. Sokkal, sokkal lassabb lett, lassabban is indul és áll meg, viszont a motorjának a hangja már nem hallatszik be a lakásba. Kapott egy új, egyébként nagyon trendi, profi konzolt, ami alól egy kicsit azért kilóg a korábbi, sötétbarna festés. Van benne egy használati útmutató is. Ha a lift gépezete azzal az igényességgel készült, ahogy a mester az írott magyar nyelvhez viszonyul, a helyzet életveszélyes.

De változott még valami, amit akkor nem tudtam hova tenni, és most, hogy visszacsinálták, már végérvényesen és reménytelenül nem értem. A lift mélysége nagyjából 110 cm. A hátsó fala elé kb. 30 cm-re egy, az oldalfalaktól és az eredeti hátfaltól különböző anyagú és színű lemezt tettek fel, ami jelentősen leszűkítette a rendelkezésre álló teret. Az oldalfalak felső, kissé behajló részéből kivágtak egy kis szakaszt, a végigfutó alumínium csíkokat pedig leszedték, hogy rendesen illeszteni tudják.

A napokban pedig kivették ezt a pót-hátfalat. Nincs a helye mögött semmi (illetve nyoma sincs semminek). Se egy kábel, se valami elektromotor, se egy mumifikálódott macska… Semmi. De akkor miért kellett odatenni?

Hozzászólás