Jópár újságban van az olvasók problémáinak, speciális vagy éppen teljesen általános élethelyzeteinek megoldására szánt rovat. Az erre hivatott hasábokon általában tévedhetetlen szakértők, egy-egy terület magabiztos ismerői osztanak magától értetődő, illetve megfogadhatatlan tanácsokat.
Ordos Géza rovata nem ilyen volt. És nem elsősorban azért, mert tanácsai alapján szimpatikus, szerény ember benyomását keltette, olyan érzést, mintha csak egy lett volna olvasói közül, olyan, mint bármelyikük. Persze – nem mellesleg – ez mind igaz volt rá, de ami egyedülállóan hitelessé tette az őt megkérdezők körében, az az volt, hogy boldogtalanul élt. Úgy, mint ők.
Minden levélre úgy válaszolt, hogy abból látszott: nem csak megérti, hanem át is érzi a problémát. Sőt. Személyes tapasztalatait, hasonló nehézségeit is megosztotta az olvasóval – akár a múltból, akár jelen mindennapjaiból. Nem fensőbb ítéletosztóként viszonyult a hozzá tanácsért fordulókhoz, hanem magában is bizonytalan jóakaróként, aki vállalta, hogy ha megoldást nem is, legalább kérdéseket tud megfogalmazni, fogódzókat tud adni a gondolkodáshoz, hiszen mindenkinek magának kell elsősorban saját gondjain úrrá lennie. Tulajdonképpen nem tett mást, mint az olvasókkal magukkal értelmeztette helyzetüket, lehetőségeiket.
Módszere olyannyira hatékony volt, hogy még saját életére is hatást gyakorolt. Ahogy mások nehézségein gondolkodott, a már említett metódus szerint gondolkodott egyúttal a maga életén is. Magának is kérdéseket tett fel, és alternatívákat világított meg. Nagyjából a rovat fennállásának harmadik évfordulóján egyszercsak azt vette észre magán, hogy minden számottevő gondját megoldotta. Hogy tulajdonképpen boldog.
Ettől kezdve új fejezet kezdődött a rovat életében. Most már olyan ember vezette, aki maga is élő példa volt arra, hogy úrrá lehet lenni a nehézségeken, el lehet jutni a boldogságig, csak hinni kell benne, csak akarni kell megérteni magunkat és a minket körülvevő világot. A válaszok többé nem egy boldogtalan sorstárs válaszai voltak, hanem egy révbeért emberé, egy élő sikertörténeté, egy példaképé.
Ez az ember azonban – szükségképp – nem ugyanaz az Ordos Géza volt többé. Olvasói leveleikben ezt úgy fogalmazták meg, hogy „undorító, ahogy kifordult magából”, „gondolhattam volna, hogy maga sem különb”, „mit tudja maga, hogy mi az, amikor komoly válságban van az ember”, „honnan veszi a bátorságot, hogy…”, stb., stb…
egypercesek 