Lakógyűlés

Lakik a házunkban egy igen koros, vörös macska. Biztos vagyok benne, hogy közelebb van a húszhoz, mint a tizenöthöz. Szőre fakó és itt-ott csomókban hiányzik, tekintetén látszik, hogy nem lát érdemben. Élettapasztalat terén azonban egyértelműen a csúcson van. Nem láttam még összerezzenni, vagy megijedni. Nem fél senkitől, például a házban előforduló (akár idegen) kutyákat is egykedvű nyugalommal fogadja. Napja legnagyobb részét az udvaron, tisztálkodással és sztoikus elmélkedéssel tölti.

A múltkori, az udvarszinten megtartott lakógyűlésen megfigyelőként vett részt. Én is csak pár pillanatra néztem le az eseményekre a gangról, nem is igazán hallottam, hogy miről van szó. Pedig érdekes, illetve rendhagyó dolognak kellett történnie, mert hirtelen, épp csak pár pillanatra megdöbbenés futott át a máskor mindig érzelemmentes arcon. A jegyzőkönyv tanulmányozása alapján azt gondolom, hogy Habgierné épp ekkor vethette fel, hogy a lakása melletti, közös használatban lévő, negyvenöt négyzetméteres, összközműves üzlethelyiséget hajlandó lenne megvenni kettő és fél millió forintért.

Lakógyűlés” bejegyzéshez egy hozzászólás

  1. Tisztelt Lakótársak!

    alulírott ………..
    ezennel ugyancsak alul írott tanúk előtt kijelentem, hogy hajlandó vagyok a földszinti 45 nméteres üzlethelyiséget megvásárolni Habgirené + 500 ezer forint vételáron. Az ötszázezret akár letétbe is helyezhetem, és várom Habgierné utolsó ajánlatát.

    Kedvelés

Hozzászólás