A büfében szoktam látni egy embert, akivel semmilyen kapcsolatom, illetve konkrét tapasztalatom nem volt. Nem tudtam, hogy miket gondol vagy beszél, sőt még a hangját sem hallottam soha, mégis – akaratlanul is – ellenszenvesnek találtam, amióta csak először megláttam. Az a típus, akire azt szokás mondani, hogy a szeme sem áll jól. Ha tippelnem kellett volna, azt mondtam volna rá, hogy nem egyenes ember.
Ma, ahogy a mellettem lévő padról felállt – mint azt pár perc múlva észrevettem – egy ötezres maradt a helyén, nagyjából ott, ahová egy bal nadrágzsebből esne. Miután megittam a narancslevemet, kezemben a pénzjeggyel arrafelé vettem az utamat, ahol őt és a kollégáit szoktam eltűnni látni. Bementem az ajtón, és pár méternyire észre is vettem a figurát. Egy monitor előtt dolgozott elmélyedten egy csajjal. Odasétáltam hozzá, letettem elé a pénzt, és azt mondtam neki, hogy ezt a büfében felejtette.
Meglepődött, és meglehetősen zavartan viselkedett. Rövid, döbbent és tétlen csönd után talán megköszönte, mindenesetre valamit mormogott, majd villámgyorsan, nagy igyekezettel újra a monitor felé, illetve papírjaiba fordult – kezét a bankón nyugtatva. Többet nem nézett a szemembe.
Csak később, ahogy meglepődve sétáltam kifelé, állt össze a kép. Fogalma sem volt, hogy elvesztette a pénzét, csak azt észlelte, hogy ötezer forinthoz jut: nem nyúlt a zsebéhez, hogy ellenőrizze, hiányzik-e onnan valami, csak próbálta kibekkelni azt a kis időt, amíg még ott vagyok; utána már biztosan az övé a pénz.
egypercesek 