A másik

Turhalmi a kertek alatt sétált haza és csak az utolsó saroknál jött vissza a forgalmasabb utcára, ahol egyébként lakott. Kinyitotta a levélszekrényt, a tartalmát rövid ellenőrzés után egyesével a szemetesbe dobta, majd a nadrágja jobb zsebe fölötti másik, kisebb zsebből elővette kulcsát, és bement a lépcsőházba. A lift a földszinten állt. Turhalmi ezt mindig a különös szerencse jelének tekintette, hiszen állhatna a negyediken is.

Kinyitotta az öreg, nehezen járó ajtót, és belépett. Egykedvűen várta meg, amíg a nehéz vasajtó becsukódik, majd megnyomta a harmadik emeletet jelző gombot. A felvonó rövid hatásszünet után, a tőle megszokott kelletlenséggel indult el. Az ósdi mechanika környezetében valahogy mégis otthonos digitális kijelző szépen sorban mutatta az állomásokat: 1, 2, 3… 4. Ahogy a harmadik emelet lassan süllyedni látszott, Turhalmi a konzolra nézett, hogy ő nyomott-e meg rossz gombot, de semmi más nem világított, csak a megszokott piros kör a hármas szám körül.

Annyi baj legyen – gondolta. Úgyis csak négy emelet van (az ötödik későbbi ráépítés, oda nem visz fel a lift), legrosszabb esetben lesétál egy emeletet. Miközben ezen gondolkodott, egyszercsak azt vette észre, hogy a negyedik emeletet is elhagyták, majd példa nélküli és megmagyarázhatatlan módon a számláló átváltott 5-ösre. Turhalmi egy feladvány megoldására felkért műszaki szakember ábrázatával nyomogatta a hármas gombot, de nem történt semmi változás: a kijelzőn már a 6-os szám volt olvasható. Ez már biztos, hogy a műszer hibája kell, hogy legyen, mert a lift nem hogy nem megy fel a hatodikig, de még emeletből sincs annyi a házban. Zavaró részlet azonban, hogy mégis folyamatosan felfelé tartottak, és látta is a szinteket eltűnni maga alatt.

Közben halk kattanás jelezte, hogy a fülke megállt. Turhalmi meg sem próbálta újra megnyomni a hármast, hanem gyanakvó óvatossággal kilépett a lépcsőházba. Meglepve látta a “III. emelet” feliratot szemben a falon. Ahogy tovább sétált a folyosón, mindent az ismerős helyén és helyzetében talált, mégis furcsa érzés uralkodott el rajta. Ahogy bedugta a kulcsát a zárba, és kinyitotta az ajtót, grillcsirke illata csiklandozta meg az orrát. Ettől aztán mindent elfelejtett, és hangosan köszönt a többieknek. Csak a felesége volt otthon. Egy pillanatra kidugta a fejét a konyhából, ő is köszönt, majd visszaugrott, valami zajos, sistergő műveletet elvégezni.

Turhalmi levette a kabátját, kicsatolta az övét, és oda lépett, ahol a papucsa szokott lenni, de azt nem találta a helyén. – Nem láttad a papucsomat? – kérdezte feleségétől, aki azonban ezt nem hallotta. Válasz híján Turhalmi belépett a szobába, és valósággal megbénult. Saját magát látta a nappaliban, ahogy – körülbelül egy perccel előrébb járva – már felvette a melegítőalsóját, és épp a tévét kapcsolja be.

Minden stimmelt. Nem egy ikertestvér volt, nem egy hasonmás, nem hologram. Diónyivá szűkült a gyomra és visszalépett az ajtófélfához. Mégegyszer körülnézett, de semmi egyéb gyanúsat nem talált. Ahogy jobban szemügyre vette másik magát, egyetlen – azonban számára igencsak jelentős – különbségre lett figyelmes. A másikon az a papucs volt, amit ő még ’81-ben utasított vissza, amikor azt egy volt iskolatársa, aki Algériában dolgozott négy évet, akart neki ajándékozni. Később nagyon megbánta, hogy nem fogadta el a mutatós bőr lábbelit.

Újra elábrándozott ezen az emléken, aztán hirtelen eszébe jutott, hogy most ennél fontosabb volna kideríteni, hogy mi is történik itt. Ekkor azonban a másik – ahogy magát ismerve az várható is volt – az előszobán át a konyha felé indult, hogy megnézze, hol is tart pontosan a vacsora. Turhalmi ijedt zavarában hangtalanul a bejárati ajtóhoz szökkent, és kisiklott rajta. Ott aztán eszébe jutott, hogy tulajdonképpen haza érkezett, semmi oka pont neki bujkálni. Kissé elszégyellte magát, és elcsodálkozott bizarr magatartásán. Elhatározta, hogy a végére jár a dolognak, és a kezében felejtett kulcsot újra a zárba dugta, majd lendületesen kinyitotta az ajtót.

Ahogy balra nézett, rögtön meglátta a megszokott, az imént nem talált, szokványos csatos papucsát. Még körbejárta ugyan a lakást, hogy biztos legyen a dolgában, de ebből a jelből már biztosan tudta, hogy elszalasztotta a lehetőséget a rejtély felderítésére. Közben viszont elkészült a vacsora.