A kis gyufaárus lány

Hans Christian Andersen mély és megrázó műalkotások létrehozására volt képes. Úgy döntött tehát, hogy ezirányú tehetségét ott kamatoztatja, ahol a lehető legsúlyosabb hatást érheti el: nekiállt meséket írni.

A kis gyufaárus lány című írásában a gyerekek egyik méltán kedvenc témáját, az ártatlanok keserves halálát bontja ki nagyon szépen. A mese igen rövid, így Andersennek nagy gonddal kellett eljárnia eszközei megválasztásakor. Alkotott egy kedves, rossz tulajdonságoktól mentes kislányt, akiről az első pár bekezdésben megtudhatjuk, hogy egy potenciálisan halálos lovaskocsi-baleset elkerülése közben leesett a lábáról halott anyjától örökölt, tehát a méreténél jóval nagyobb papucsa, amiből az egyiket egy suhanc elveszi tőle, a másik meg egyszerűen eltűnik. Így mezítláb folytatja útját szilveszter éjjelén, ami igazi pech, hiszen ruházata sem áll másból, mint egy rongyos köténykéből.

Andersennek gondja van arra is, hogy egyértelműen kiderüljön, a kislánynak nem az estéje látszik rosszul alakulni, hanem a komplett élete egy sorstragédia . Gyufát kell árulnia, hogy pénzt keressen, ami triviális hasznán túl még arra is jó, hogy az apja így nem veri meg. Újabb pech, hogy a történet napján nem volt sikeres értékesítése.

A helyzet alapos mérlegelése után úgy dönt, hogy a Maslow-piramis legaljának megerősítésével kezd, azaz konkrét lépéseket tesz annak érdekében, hogy minél később fagyjon meg. Meggyújt hát egy gyufaszálat, és melengetni kezdi kezeit a lángjánál. Persze egy gyufa nem ég sokáig, így a kislánynak épp csak arra van ideje, hogy egy vaskályháról kezdjen hallucinálni, aztán máris újat kell gyújtania. Ezzel a módszerrel lát még felé szaladó libasültet, meg karácsonyfát gyertyákkal és szép díszekkel, de az igazi katarzis akkor következik, amikor – természetesen régen halott – nagyanyja jelenik meg neki, aki (nem) mellesleg az egyetlen ember volt, aki valaha jó volt hozzá.

Ennek a jelenésnek úgy megörül, hogy már elengedni sem akarja. Egy egész csomag gyufát gyújt meg (mert tudja, hogy ha kialszik a fény, eltűnik a látomás), és felveti nagymamájának, hogy mi lenne, ha magával vinné. Ebben maradnak.

Reggel járókelők találják meg a hulláját, és (helyesen) arra a következtetésre jutnak, hogy sikertelenül akart melegedni. Andersen azt mondja, hogy mosoly volt a kislány arcocskáján, de a szemtanúk ezt nem igazolják vissza. Igaz, nem is sejtik, mennyi gyönyörűséges csodát látott ezen az éjjelen, elsősorban akkor, amikor lelke felszállt az égbe.

A mai kor emberének az a tanulság az egészből, hogy ezt a mesét gyerekeknek csak korlátozottan javallott felolvasni. Akadozó távhő-szolgáltatás esetén – majdnem azt mondom –, hogy nem is érdemes.