Mtamba

– Szóval… szerintem elég különös a problémám. Doktor úr! Belevágok, ha megengedi, mert annyira furcsa a dolog a magam számára is, hogy nincs mit kertelni, kerülgetni, felvezetni. Engem egyáltalán nem érdekel a futball. Ha kapcsolgatom a TV-t, és éppen rálövik a labdát, vagy valami komoly helyzet látszik éppen, engem az sem érdekel, ugyanúgy kapcsolok tovább. Meg sem várom, hogy gól lesz-e. Nem ismerem a szabályokat sem, nem ismerem a leghíresebb játékosokat, nem tudom, hogy milyen bajnokságok, meg ligák, meg csoportok vannak. És nem is érdekel. De pár hónapja egy afrikai újság került a kezembe, és abban… én nem is tudom, hogy mi miatt, de elkezdtem olvasni egy cikket, pedig egy futball csapatról szólt. Illetve csak egy bizonyos meccsükről. És én végigolvastam a cikket! Az utolsó betűig. És csak amikor meglepődtem, hogy miért olvasom egyáltalán a sport rovatot, akkor döbbentem rá, hogy én azért olvastam végig a cikket, mert érdekelt az a meccs! Hogy hogy volt, mi lett a vége… Dehát azt sem tudom, kik ezek! Na és utána csak a meccsre, meg a csapatra tudtam gondolni. Nem hagyott nyugodni a dolog. Mindenhol csak a Mtamba csapat után kutattam. De alig írnak róluk. Egy internetes újságban szoktak említést tenni róluk, meg úgy-ahogy leírni a mérkőzéseiket, de ez nagyon kevés. Kénytelen vagyok például Afrikába utazóknak könyörögni, hogy ha már ott járnak, menjenek el a meccsre, és vegyék fel, aztán küldjék el nekem. Még ha nem is látom, de – helyi idő szerint – a meccs ideje alatt velem nem lehet bírni. Csak ülök pattanásig feszült idegekkel, és várom, hogy vége legyen. Higgye el, hogy a legrosszabb a bizonytalanság. Ha vége a meccsnek, akkor kicsit könnyebb: nincs már mit tenni ugyanis. De ha kiderül, hogy vesztettek, azt szinte nem bírom elviselni. Maga talán nem tudja, de arrafelé elég gyakori az úgynevezett bunda. Ha viszont nyernek! Barátom… Az a földi mennyország nekem! Meg akarom ölelni az egész világot! És ami azt illeti, akihez hozzáférek – akár az utcán –, azt meg is ölelem. És ezek az emberek engem hülyének néznek. Amúgy a feleségem kért meg, hogy jöjjek el magához. Először nem értettem, hogy miért kerít ekkora feneket a dolognak, de végülis belátom, hogy furcsa ez a rajongásom. Megjegyzem, ha normálisan, érdemi információhoz lehetne jutni, akkor nem lenne ilyen kiélezett ez az egész helyzet… De kérdezem magától: Ki tesz a világon érdemben bármit is azért, hogy Afrikát bekapcsolják a világ vérkeringésébe?!