Felszabadítás?

Az utóbbi egy-két hétben sokat és intenzíven álmodom. Mára virradóra például azt, hogy valami Orwell elképzelései szerint szigorított orosz utódállamba keveredtem. Rendkívül nagy volt a szegénység és a félelem az emberek szemében, a táj viszont lélegzetelállító. A zsarnokság áthatott mindent, de ahogy a domb tetejére értünk, és egy jelképes kerítésen átmásztunk, valahogy azt éreztem, hogy itt válnak igazán komollyá a dolgok, innentől igazi a tét.

Egy betondzsungelben találtam magam, ahol akadálytalanul sétáltunk a lépcsőházban, és a lakásokban. Úgy jártam körbe, mint aki tudja, hogy mit keres. Vagy egyáltalán: hogy mi van. Pedig fogalmam sem volt. Azt is teljesen magától értetődőnek vettem, hogy – egyébként vállalhatatlanul, még a helyieket is alulmúlóan – ápolatlan útitársam olyan nyelven szólt a ház lakóihoz, amiről tudtam, hogy orosz, pedig hallottam, hogy nem az. Sokat panaszkodtak, és erkölcsi támogatásukról biztosítottak minket, majd egy sarokból, egy pokróc alól előkerült egy afro-orosz kisfiú, aki a célunk nemességéről szóló általános tájékoztatással látott el minket. Ez már magyarul történt, mert én is értettem, sőt feltűnt, hogy – elsősorban a szórend tekintetében – valahogy furcsán beszél. Amikor hirtelen megszólalt mögöttem egy tulajdonképpen hozzánk tartozó, szabadságon lévő magyar nyelv és irodalomtanár, és kijavította a srácot, egy pillanatra azt hittem, hogy most eljátszottuk a bizalmukat, de nem lett baj.

Mivel úgy gondoltuk, hogy semmilyen további információra nincs szükségünk ahhoz, hogy munkához lássunk, elbúcsúztunk a ránk szorulóktól, és felébredtem. Most nem tudom: végül megoldotta valaki a problémájukat? Illetve mi is volt az pontosan?