Várakozási engedély

Január 4-én adtam fel a kerületi parkolási kérelmemet a 2008-as évre. Csatoltam hozzá a kötelező mellékletként meghatározott, befizetett csekk feladóvevényének fénymásolatát. Csak ezért mentem el a postára, ugyanis tartottam tőle, hogy bármilyen más fizetési mód bármilyen más bizonyítása legalábbis késlelteti a folyamatot, és kicsúszom az időből. (Azt meg is írták, hogy ha bármi nem stimmel, nem fognak szólni, csak hagyják a francba az egészet). Januárban ebben az ügyben, úgy tűnt, más nem történt. Az ügyfélszolgálaton azt mondák, hogy ők 19-én feladták az engedélyt. Az ma, február 1-én, az előző időszak utolsó napjának másnapján érkezett meg. Az én eszközeimmel képtelenség eldönteni, hogy a híresen precíz és gyors önkormányzat nem adta-e fel esetleg mégsem az általa megjelölt időpontban az igazolást, vagy a híresen precíz és gyors Magyar Posta bíbelődött vele ilyen sokáig. Persze kár is lenne energiát szánni rá, hogy eldöntsem.

Furcsa módon mégsincs gond. Mégpedig azért, mert a kiküldött, belülről a szélvédőre ragasztható matrica, és a kemény, fényes felületű lapra nyomott igazolólap nem játszik szerepet, amikor a parkolóőr megítéli, hogy jogosan várakozom-e a házam előtt. Ezt ugyanis – ahogy azt az ügyfélszolgálaton is elmondták – a rendszám alapján kell eldönteniük: a náluk lévő kis műszerrel kérik le az adatbázisból, hogy az én rendszámom jogosult-e. Ezt pedig az elbíráláskor beállítják a rendszerben. Akkor minek a matrica? Minek a fényes igazolólap? Pláne az elmaradhatatlan harmadik bürokratikus manifesztum, az A4-es határozat mellé?

Hozzászólás