Az uszoda parkolójában a fiatalos apuka odafigyelve, de nem görcsösen kezdett betolatni a két kocsi közé. Látszott, hogy nem vasárnapi autós, érzi a kocsiját. Röviden alászedte a kormányt, hogy az egyik oldalon elkerülje a mellette álló visszapillantóját a sajátjával, aztán visszaforgatta a volánt (a másik oldalán városi terepjáró állt, annak simán elfért a tükre alatt). Nem mondom, hogy csikorgó kerekekkel manőverezett, de imponálóan gyors volt, az tény. Felesége csak azt várta, hogy kiszállhasson végre, lánya egykedvű nyugalommal nézett előre, miközben mobilját morzsolgatta, a fia pedig, mint aki maga is rutinos vezetővé szeretne válni belátható időn belül, figyelte apja minden mozdulatát.
Néhány másodperc alatt sikerült is beparkolni, pedig alig volt hely két oldalt. Így esélyük sem volt kinyitni az ajtókat. Mindenki apura nézett, aki még behajtotta a saját oldalán lévő tükröt, mielőtt kilőtt. Végülis csak ez az utolsó mozdulat különböztette meg egy francia filmvígjáték főszereplőjétől.
egypercesek 