Most megint felerősödött az a vissza-visszatérő érzésem, hogy nem jó irányba mennek a dolgok ebben az ún. nyugati civilizációban. Ennyi évszázad hajtás, ennyi kitűnő találmány után végül elfáradtunk. Egyszerűen nem megy tovább, nem lehet már az agyat jobban csúcsra járatni, hevül és sípol minden szinapszis, eltitkolni tervezett, szökött gondolatcsírák jutnak diadalra, mielőtt megállíthatná őket elindítójuk.
Sajnos azt olvastam, hogy tudósok(?) rekonstruálták a neander-völgyi ember hangját. Meghallgattam, és elviselhetetlen fájdalmak fullasztó szorításában dögöljek meg, ha sikerrel jártak, és tényleg ilyen volt a hangjuk.
Azt is írják a neander-völgyiekről, hogy „hangképző szervük […] nem volt alkalmas arra, hogy ugyanazt a magánhangzót különböző hosszúságban ejtsék ki”. Ezt szintén képtelen vagyok elhinni. Nem tudtak ordítani vagy jajdulni, helyette (is) pisszegtek meg csettintettek? A kutyám a beszéd képességének ábrándját évekkel ezelőtt feladta (nekem csak később árulta el), de a mai napig is valósággal játszik a magánhangzók hosszával!
Kiegészítés: Így azért más.
Kiegészítés: Így pedig még inkább más.
Érdekes megfigyelni, ahogy újabb és újabb kezeken megy át az eredeti közlés, hogyan veszti el az értelmét, hogyan válik önmaga torzójává.
Hogy magamat mentsem, legyen úgy, hogy az eredeti bejegyzésem az újságírásra vonatkozik.
egypercesek 