Öregszem. És ezt nem csak onnan tudom, hogy többé már nem tagadhatom le magam előtt sem, hogy szőrösödni kezdett mindkét fülem.
A napokban elképedt fültanúja voltam egy telefonbeszélgetésnek, amiben egy fizetett, pályakezdő gyakornoki állásra jelentkező sráccal vagy lánnyal kellett dűlőre jutni egy megváltozott felvételi interjú / teszt időpont ügyében. Az egyetemista a végsőkig azt hitte, hogy öt ember fogja felforgatni az időbeosztását, hogy neki ne kelljen megszakítania a strandolását. Csak akkor derült ki, hogy tulajdonképpen bármelyik alternatívaként felajánlott időpont megfelel neki, amikor finoman a tudomására hozták, hogy a szíve mélyén egyetlen élő embert sem érdekel, hogy az övé lesz-e az állás. Ezek a mai fiatalok…