Elég későn kezdtem el biciklizni. Akkor, amikor elköltöztem a falunkból. Egyedül Harvonek bácsinak volt biciklije. Neki viszont több száz. Mégsem engedte meg senkinek, hogy akár csak egy pillanatra is felüljön bármelyikre.
Tulajdonképpen az összes bicikli az övé volt a faluban. Alig tudta hova tenni őket. Én még nem éltem, amikor egyszer elhatározta, hogy megveszi az összes kétkerekűt a faluban. Sokan persze nehezen álltak rá a dologra, de ilyenkor olyan árat kínált, amit esztelenség lett volna visszautasítani. Így aztán szép sorban elfogytak a kerékpárok, Harvonek bácsi pedig a környéken tartotta a szemét, hogy ha valaki venni akart egy új biciklit, akkor megelőzhesse, vagy rálicitálhasson.
Amikorra meghalt, kétféle ember maradt a településen: aki soha nem tanult meg biciklizni, és aki már túl öreg volt hozzá, hogy újra elkezdje. Az átutazóknak egyáltalán nem szokott feltűnni, de így lett a miénk az egyetlen falu az országban, ahol nincsenek kerékpározók az utcákon, nincsenek biciklik a kocsma előtt, se sehol máshol.
Látom megihletett a hétvégi biciklitúra 🙂
KedvelésKedvelés
És kire hagyta a vagyont?
KedvelésKedvelés
Azt itt nem írják. 😉
KedvelésKedvelés