Csak a testén keresztül?! – B

– Jaj Vili! De jó, hogy megérkeztem. Képzeld el, megint mi történt. Alig tudtam leszállni! Megyek ki a kabinból, ahogy a vonat fékezni kezd. Az egyik ajtó csukva, a másik tárva-nyitva, és ott ül a földön egy lány. Tudod milyen. Napszemüveg, a fülében dugasz és ordít belőle a zene (már ha azt annak lehet hívni; Vili, el se tudod képzelni micsoda zaj volt az), meg kinn volt az egész csupasz combja. És öregem, meg se mozdul! Mintha ott se lennénk. Mert volt ott egy hölgy is, még egymásra is néztünk. Úgy csinált ez a suhanc kisasszony, mintha ő lenne a világ közepe, mindenki zsugorodjon össze, tűnjön el, mert övé a világ, azt hiszi, azt csinálhat, amit akar! Végül, ahogy megállt a vonat, ez a szegény asszony kopogtatta meg a vállát, hogy ugyanmár, legyen szíves leengedni minket. Érted, még nekünk kell könyörögni, hogy méltóztasson félrehúzódni. Na erre nagynehezen feltápászkodott, mi még éppen le tudtunk szállni. Előtte azért megkérdeztem tőle, hogy: csak a testén keresztül?! Háhá! Erre persze nem tudott mit mondani, csak hogy „dehogy, már állok félre”, vagy mit. Persze. Hogy szóltunk neki. Még az tenné be a kiskertajtót, ha még erre se reagálna! Na, leszállás után aztán szépen megköszöntem neki, hátha tanul valami becsületet, tartást, ha már az anyja nem tanította meg neki, hogyan kell viselkedni. Erre már tényleg nem tudott mit szólni, pedig már vártam, hogy azt mondja, hogy „szívesen” vagy ilyesmit, de akkor esküszöm neked Vili, hogy visszamásztam volna arra a vonatra és felképelem azt a csitrit!