– Tegyük fel, hogy mindig este érsz haza, olyan későn, hogy villanyt kell gyújtanod. Ahogy felgyújtod, rémült döbbenettel látod, hogy összenőtt, fekete szemöldökei alól egy kerekfejű, nehézcsontú, barna köpenyes férfi mered rád közönyösen, óriási, szőrös kezei ökölbe szorítva nyugszanak combjai mellett. Erre te – mintegy struccpolitikát folytatva – ösztönös ijedtségedben leoltod a lámpát, de aztán hirtelen visszakapcsolod: mégsem maradhatsz vakon egy számodra valószínűleg fenyegetést jelentő idegennel a saját lakásodban! De a fénynél hiába mereszted a szemed, a férfi eltűnt. Másnap ugyanez történik: ott van, leoltod a villanyt, felkapcsolod, és látod, hogy eltűnt. Hány nap múlva válik természetessé számodra a dolog, és válik magától értetődő rutinoddá, hogy csak fel, le és megint fel kell oltanod a villanyt, hogy az idegentől megszabadulj?
– Négy.
– Na jó, akkor hagyjuk a francba az egészet. Vedd úgy, hogy nem kérdeztem semmit.
– Hét.
– Hét? Aha… Nekem négy is elég lenne.
egypercesek 