Nem helyrehozhatatlan hiba, de sajnos megtörtént, hogy a gimnáziumban nem tanultam meg olaszul, noha akkortájt a nyelvtanulás volt az, ami a legkönnyebben ment. Így történhetett, hogy amikor a nővéremékkel Olaszországban nyaraltunk, az egyik alkalommal zsömlét ettünk kenyér helyett, ugyanis a panino szót ismertem, a pane-t nem.
Akik pár évvel később segíteni hívtak, hogy közvetítsek egy a balatoni házát kiadó hölgy és olasz fiatalok között, azt hitték viccelek, amikor azt mondtam, hogy engem ugyan tanítottak olaszul négy éven át, de én sajnos nem tanultam. A szóban forgó olaszok nálam is rosszabbul álltak, és a sajátjukon kívül egyetlen szót sem tudtak semmilyen idegen nyelven.
Rettenetes erőfeszítések közepette, mutogatva, gesztikulálva sikerült eljutni addig, hogy van elég hely számukra, és az ajánlott ár is megfelel. Ekkor azonban azt kérdezték, hogy lányokat felhozhatnak-e. Ahogy ezt megkérdeztem, mindannyian láttuk a nő arcán, hogy nem tartja jó ötletnek a dolgot. Talán ezért, talán nem, a srácok helyesbítettek, hogy ragazzi (fiúk), és nem ragazze (lányok), ahogy én értettem.
Megnyugodva fordultam a házigazda felé a helyesbített fordítással, de megrökönyödve kellett tapasztalnom, hogy erősen felháborodott, és azt kiabálta, hogy „ide buzik nem jönnek, az biztos!”. Magyarázni kezdtem, hogy nem erről van szó, de a taljánok a segítségemre siettek (talán, mert azt hitték, hogy még mindig nőkről beszélek?), és egymásra mutogattak, illetve karmozdulataikkal az egy csapat fogalmát próbálták kifejezni, végső soron azt, hogy itt fiúk lesznek csak, ők meg pár haverjuk(?).
A hölgy eddigre teljesen kikészült, és épphogy fokhagymafüzért nem vett elő a kiűzésünkre: hipp-hopp az ajtó előtt találtuk magunkat. Az olaszokkal egymásra néztünk, és a magunk számára a legkönnyebb értelmezési lehetőséget választva, kölcsönösen non-verbálisan fejeztük ki, hogy a nő nem normális.
A mai napig sem egészen értem, hogy mi történhetett. Lehet, hogy volt pár másik haverjuk, akik a környéken szintén kiadó házat kerestek, és csak azt akarták megtudni, hogy nekik is van-e elég hely?