A napokban újra a fülem ügyébe került a Hobo Blues Band – Édes otthon című dala. Azt hiszem, ez is olyan alkotás, amit a világ nagyobbik része valószínűleg nem pontosan ért, de magunknak senki közülünk nem tudná frappánsabban összefoglalni. Szerintem még az iskolában is, amikor verselemzésre kerül a sor, elfogadható válasz, hogy tanárnő, ez magáért beszél, ehhez nincs mit hozzátenni.
„Hányszor hallom, mondják: ó édes otthon,
Erről nagyon hamar le is kellett szoknom.
Anyám a konyhában gyászolta magát,
Kocsmába küldött, hogy hozzam el apát.
Szóltam: Fater, jöjjön haza hát,
Húsz forintot adott, hozzak még piát.
A bátyám melózott, megunta hamar,
Elment, már nem is tudom svéd-e vagy magyar.
Évente hazajön, önmagától részeg,
Visszahívja mindig, ó a családi fészek.
Asztalra borulva egész este sírt,
Vegyek majd neki Kerepesen sírt.
Falvédőmön ez áll:
Az édes otthon visszavár,
Visszavár.
Presszó előtt állnak bizonytalan lányok,
Közöttük éhesen, nyugtalanul járok.
Át kellene jutnom még ezen a poklon,
Bableves csülökkel, vár az édes otthon.
Lemegyek a térre, sör és kártya vár,
Zsebemben két ásszal már nem érhet kár”.
Család a szólamokban, meg a gyakorlatban, darabokban, önjelölt mártír, alkoholista, ebből hozd ki, menekülünk, elszállunk, csak sajnáljanak minket, akkor jó, falvédőre való, visszavár, aha, nem mi tehetünk róla, hanem a környezetünk, de nehéz nekünk, gulyáskommunizmus, pontosan tudjuk, de nem csináljuk, langyos vízbe hugyozunk, megoldjuk okosba.
egypercesek 