Bálint a leggyakorlottabb, legnagyobb tudású utazó, akivel valaha találkoztam. Szívesen elkísérném a világ bármelyik pontjára, egyrészt mert rendkívül szép helyeken jár, másrészt mert sajátos szempontjaival egész biztosan tovább gazdagítaná az utazás tényéből már eleve is következő szép élményeimet. De erre eddig nem került sor, ugyanis a dolog megszervezése meglehetősen nehéz lenne. Elmondom, hogy miért.
Még a nyolcvanas években történt, hogy Bálint egy amúgy átlagos nyári napon minden átmenet vagy előjel nélkül, egyszer csak Békésszentandráson találta magát. Értsék úgy, ahogy mondom. Nem akart odamenni, nem vett jegyet a vonatra, nem utazott, nem csinált egyáltalán semmit, hanem „csak” ott találta magát. Persze ez sem magától derült ki: neki kellett mégnéznie vagy megkérdeznie (nem emlékszem már pontosan, hogy mesélte), hogy hova került.
Az első alkalommal nem is időzött sokat hirtelen érkezése színhelyén, hanem szinte azonnal intézkedett a hazajutásáról. Persze rengeteget gondolkodott rajta, hogy hogyan történhetett vele mindez, de – eléggé el nem ítélhető módon – nem jött rá.
Még ugyanazon a nyáron, hasonló körülmények között került Pécsre. Később Sopronba, majd Debrecenbe is. Idővel, még ha furcsa is kimondani, de mégiscsak valamiféle rutint szerzett különös sorsának kezelésében, és kezdte úgy felfogni rejtélyes „utazásait”, mint lehetőséget, mint ajándékot: Ha már ott volt, körül is nézett, nem sietett rögtön haza.
Ez így ment hosszú éveken át. Az első komolyabb fordulópont már a kilencvenes években következett be, amikor legnagyobb meglepetésére Brüsszel mellett találta magát. Ez a helyzet szervezési szempontból lényegesen komolyabb kihívás volt, mint a belföldiek. Nem volt útlevele és helyi pénze, ezen kívül jóval távolabbról kellett hazajutnia.
Szigorúan véve innentől kezdve fogadta el sorsát abban az értelemben, hogy élete megkerülhetetlen részeként tekintett rá, és szinte bármelyik pillanatban készen állt arra, hogy újra valami idegen helyen találja magát: Útlevelét állandóan magánál tartotta, és kézitáskát kezdett el hordani, benne pár váltás fehérneművel, néhány melegebb ruhával, és alapvető tisztálkodási eszközökkel.
Jól tette, mert sorsa hamarosan emelte a tétet, és más földrészekre került, egészen idegen kultúrákba, Indiától kezdve az Amazonas vidékén keresztül Óceánián át a Tűzföldig mindenfelé. Ehhez már egészen másfajta felkészültség kell. Gondoljanak csak bele: hiába van útlevél, ha nincs vízum, ha nincs vízum, hiába beszél Bálint angolul, az kevés egy ilyen hiba elsimítására, és még sorolhatnám.
Bálint így elkezdett nyelveket tanulni, tanulmányozta más kultúrák szokásait, komolyan elmélyedt a földrajz tudományában, és egyáltalán: tényleg odafigyelt arra, hogy mi folyik a világban, hiszen számára minden, másnak jelentéktelennek vagy érdektelennek tűnő információ sorsdöntővé léphetett elő, bármelyik pillanatban.
Ma már várja az utazásokat, és a helyszínek döntő többségére úgy érkezik, hogy van fogalma az őt körülvevő világról. Ezért aztán nem is siet pánikszerűen hazajutni, hanem addig csak elméleti ismereteit a gyakorlatban mélyíti el. A bő két, utazással töltött évtized alatt akkora tapasztalatra tett szert, hogy vetítéseket tart egész Európában. Azok a legsikeresebb előadásai, melyekről egyszer csak, minden átmenet vagy előjel nélkül eltűnik.
egypercesek 