Mindenki emlékszik gyerekkorából akkori eszével felfoghatatlan rejtélyekre, amiknek a nyitjára saját erejéből egyszerűen képtelen volt rájönni.
Nekem ilyen volt, amikor anyámmal mentünk hazafelé, ő pedig az újságárusnál mindig megkérdezte, hogy van-e már Magyar Konyha. Elképesztett a kérdés. A miénk milyen, ha nem magyar? Hogy visszük haza? Az újságos hogy fogja odaadni? Itt van ebben a kis bódéban? Akár több vevőnek való mennyiség is?
A másik hasonló az volt, amikor a társasházunk udvaráról egy Trabant kanyarodott ki, aminek – halványkék színével szöges ellentétben – barna volt a bal első sárvédője. Megkérdeztem apámat, hogy ennek mi az oka. Ő azt válaszolta, hogy azért ilyen, mert össze volt törve. És bebarnult? Vagy így gyógyul? Vagy akit egyszer összetörtek, annak jelet kell viselnie?
Mindkét esetben közös pont, hogy szinte az ájulásig hajtottam az agyamat, hogy rendet tegyek a káoszban, de az eszembe sem jutott, hogy megkérdezzem, amit nem értek. Biztos azért, mert szüleimet mindentudónak tartottam, és azt gondoltam, hogy kérdésemre szükségképpen a tökéletes választ kaptam, annál jobbat pedig úgysem remélhetek, értelmetlen lenne tovább kérdezősködnöm.
egypercesek 
Nyolcadikban jöttem rá, amikor az emésztést tanultuk, hogy az embernek soha, de soha nem mehet a lábába az étel. Mert az étel két órát tölt a gyomrunkban, és mire a lábunkba érne, már ki tudja, mit csinálunk, lehet, hogy fekszünk. Tehát KISZÁMOLTAM, hogy ez az IDŐ MIATT lehetetlen. Ciki.
KedvelésKedvelés
A Magyar Konyháról jutott eszembe, amikor a csúnya óvónéni elkapott egyszer, hogy ha ő egyszer rám adja a sapkát, akkor én azt ne vegyem le, mert meglátott valaki, őt meg jól leszúrták, hogy nem volt rajtam sapka. Én meg csak arra tudtam gondolni, hogy ahhoz képest, hogy leszúrták, tök jól néz ki.
És arra a hatalmas nagy rémületre is emlékszem, amikor a másik óvónéni beszélgetett anyukámmal, és mondta valamire, hogy vérzik a szíve, és rögtön arra gondoltam, hogy meg fog halni szegény.
KedvelésKedvelés
Szintén nyolcadikban jöttem rá (és akkor sem a zseniális biológiaórának köszönhetően), hogy a gyerek nem attól lesz, hogy a férfi belepisil.
Egészen addig mindig féltem kimenni a kodeukált mosdókba, hátha pisi maradt a deszkán, és teherbe eshetek tőle.
Ciki, tudom. De én már csak ilyen elmaradott, prűd vidékről származom 🙂
KedvelésKedvelés
amikor mèg ovòdàs voltam, busszal jàrtunk haza. A buszmegàllò utàn (ahol leszàlltunk) a busz mindig elkanyarodott az egyik utcàba. mennyit agyaltam èn azon, hogy vajon mi van a kanyaron tùl… Ma màr tudom, mert utàn elkoltoztunk a “kanyaron tùl”-ra ès azon a kornyèken laktam 10 èvig…
KedvelésKedvelés
Én általában azon töprengtem, hogy honnan a francból tudják az órák annyira magabiztosan, mennyi az idő.
KedvelésKedvelés
Óvodásként a “pénzt keres – munkahely – fizetés” háromszög szült igen érdekes képet a világ menetéről.
Gondoltam, az emberek dolgoznak, aztán ha maradt idejük, mennek és keresik a pénzt. De hogy ne legyen annyira egyszerű, a nagyját, amit találnak, fizetéskor oda kell adni az államnak. Tehát elég rossz, hogy dolgozni kell, mert ha nem kellene, több idő maradna a pénz keresésére.
Vajon ki rejti el a pénzt, amit az emberek megtalálhatnak? És hová?
Felnőtt fejjel úgy látom, a magam módján néhány dologban nem is tévedtem nagyot…
KedvelésKedvelés
…én abszolút falusi gyerek vagyok, de a késő pubertásig úgy volt drótozva az agyamban a rohadt húsvét misztérium miatt, hogy a nyúl tojásból születik bakker. Nem gondoltam bele, hogy emlős, vagy valami, nem is gondolkodtam felőle. Egyszerűen csak így volt összekapcsolva, hogy nyúl – tojás, punktum.
KedvelésKedvelés
Sokáig úgy hittem, a trójai faló valami zabagép csávesz volt. Ezzel nem is volt baj, amíg álláspontomat nem kezdtem hevesen védeni a suliban a tanárral szemben…
KedvelésKedvelés