Azt hiszem, elkezdem komolyabban figyelni a tudattalan grimaszolásokat. Korábban az a tévériporter volt a kedvencem, aki miután feltette kérdését, hétrét ráncolta a homlokát, résnyire húzta a szemeit, és úgy villantotta ki a fogait, mint akinek fizikai fájdalmat okoz minden másodperc, amíg a válasz el nem hangzik.
Tegnap láttam egy hölgyet, aki ha válaszra várt, ha koncentrált, illetve ha e kettő hiányában azon gondolkodott, hogy mit csináljon, alsó állkapcsát lenyűgöző, csak éveken át tartó gyakorlással elérhető mértékben előretolta. Az így feltáruló résen keresztül láthatóvá vált, ahogy a mozdulatot azzal egészíti ki, hogy nyelvét sonkatekercsként csévéli vissza. Az eredmény a világ legbaljósabb ostobaarca, és ezen az intellektus látszatát kelteni hivatott szemüveg sem enyhített.
Egyébként ahhoz, hogy ostobának látsszon az ember, nem kell sok. Van a környékemen valaki, aki a monitorra meredve a résnyinél számottevően jobban tátja el a száját, ajkain vékony, de állandó nyál-, szemein egyenletes könnyfilm csillog – mivel a szervezet a száj becsukására vagy pislogásra hiába várna.
egypercesek 
Egyébként ahhoz, hogy ostobának látsszon az ember, nem kell sok.
sőt – elég a legmélyebben gondolkodni hozzá: egy filozóf szakos ismerősöm, mikor látni szoktam a könyvtárban, általában úgy ül, mint egy leszedált downkóros, épp azt várod, mikor csurran ki a nyála, a szeme az egekben, pislogni si elfelejt – ő ilyenkor gondolja át a sokminden kurva bonyolult dolgot, amiket olvas 😛
KedvelésKedvelés
Én kizárólag teljes flow-koncentrációban vagyok képes fordítani; ilyenkor megszűnik körülöttem a világ, a hangok és a tér-idő. Szerintem a srégen szembe ülő kolléga az általános arckifejezésem miatt legalább 35 ponttal alacsonyabb IQ-t tulajdonít nekem az átlagnál.
De igen, ha angolról magyarra megy éppen a projekt, kicsit úgy nézhetek ki, mint murci leírta.
KedvelésKedvelés