Eurovíziós Dalfesztivál

Normal
0
21

false
false
false

MicrosoftInternetExplorer4

/* Style Definitions */
table.MsoNormalTable
{mso-style-name:”Normál táblázat”;
mso-tstyle-rowband-size:0;
mso-tstyle-colband-size:0;
mso-style-noshow:yes;
mso-style-parent:””;
mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt;
mso-para-margin:0cm;
mso-para-margin-bottom:.0001pt;
mso-pagination:widow-orphan;
font-size:10.0pt;
font-family:”Times New Roman”;
mso-ansi-language:#0400;
mso-fareast-language:#0400;
mso-bidi-language:#0400;}

Gyerekkoromban nem volt ugyan érdemi rálátásom a nemzetközi zenei életre, de hamar szemet szúrt, hogy míg a világ normálisabb részén alkotó zenészek már évtizedek óta teljes átéléssel gitárokat döfnek a lábdobok közepébe, össze-vissza rohangálnak a színpadon, és a rövidtávon elképzelhető legélvezetesebb módokon pusztítják magukat, addig nálunk Máté Péterek búslakodnak zongorakíséretre SZTK keretes szemüvegben és élre vasalt pantallóban.

A kortárs magyar zenéről most is azt gondolom, hogy egyetlen műfajban sem alkot olyat, amit ne lenne alapos okunk lehajtott fejjel szégyellni, de perspektivikusan az szomorít el igazán, hogy ez a fajta kínosság komplett kontinensünktől sem idegen.

Ami az Eurovíziós Dalfesztiválokon folyik, jól példázza azt a sztereotip, de alighanem igaz kijelentést, miszerint a XIX. század Európáé, a XX. Amerikáé volt, a XXI. pedig Ázsiáé (lesz). Megnéztem a ruhákat, belehallgattam a zenékbe. Dögszagú csillámlás árad az egészből. Ezereuros csillogó kosztümben tündöklő hölgyek és urak énekelnek az elesettek helyzete felett érzett szomorúságuktól áthatva olyan stílusban, ami még a ’80-as évek NDK revüinek életszerűtlenségét is felülmúlja, noha egyértelműen látszik rajtuk, hogy jó dolgukban egy mexikói fegyveres rablást is nemzetközi folklórtalálkozónak néznének pár boldog másodpercig.