A bevégzett mű

Normal
0
21

false
false
false

MicrosoftInternetExplorer4

/* Style Definitions */
table.MsoNormalTable
{mso-style-name:”Normál táblázat”;
mso-tstyle-rowband-size:0;
mso-tstyle-colband-size:0;
mso-style-noshow:yes;
mso-style-parent:””;
mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt;
mso-para-margin:0cm;
mso-para-margin-bottom:.0001pt;
mso-pagination:widow-orphan;
font-size:10.0pt;
font-family:”Times New Roman”;
mso-ansi-language:#0400;
mso-fareast-language:#0400;
mso-bidi-language:#0400;}

A város híres szülöttének, egy ornitológusnak a feleségéről mintázták. Egy kis ünnepség keretében állították fel a főtéren. Onnantól kezdve az embereket figyelte, ahogy mindig visszajárnak először gyerekként fogócskázni, aztán munkába menet megállni pár pillanatra, majd nyugdíjasként a langyos őszi napsütésben ücsörögni.

Alapvetően elégedett volt az életével, mert – ha ez egyáltalán lehetséges – még szebb volt, mint akiről mintázták, csak rajta még az idő sem fogott, ráadásul a madarak sem piszkítottak rá soha.

Ugyanakkor a bevégzett művet sújtó céltalan tétlenség érzése mindig is árnyékot vetett boldogságára. Elhatározta, hogy végre tenni is fog valamit. Kecsesen kitartott bal kezét lassan, nagyon lassan, hogy nemhogy a játszó gyerekek, nemhogy a szemlélődő öregek, de még a történészek se vehessék észre, elkezdte visszahúzni a melléhez, közben pedig ugyanilyen lassan kis mélyedést formált óvatosan az ég felé fordított tenyerében.

Százharminc, néha a lebukás rémét felvillantó hónapokkal terhes évnek kellett eltelnie, mire bevégezte saját nagy művét, és az első madár a tenyerébe szállt csőrében egy ágacskával, hogy nekilásson fészket építeni.