Univerzális emberi élmény a Széll Kálmán téren

Van az embernek egy végső magányossága, ami abból fakad, hogy élményei csak a sajátjai, a saját szubjektumán átszűrve, a nyelv és az ember, mint beszélő szűk keresztmetszetén átpréselve jutnak csak el másokhoz, akik azt szintén saját élményeiken és értelmezésükön keresztül fogadják be, hogy mire megérkezik, már ne lehessen pont ugyanaz, mint amikor elindult.

Igazi megértést csak ritkán, és csak pillanatokra élhetünk át, olyankor, amikor egy, vagy több embertársunkkal ugyanott és ugyanakkor veszünk részt valamiben. Tegnap ilyen élményben volt részem a frissen elkészült Széll Kálmán téren.

szkt.jpeg

A szemerkélő esőben az egyik villamostól a másik felé igyekezve átvágtam egy, a tér egészének kövezetétől anyagában, és színében meleg-vidáman eltérő burkolaton. Az első lépésnél éreztem, hogy istentelenül csúszik. Szemöldököm felszaladt, és gondolatok sora rohant át az agyamon az így különös veszélybe sodort idős emberekkel kezdve, a tervezési és kivitelezési folyamatból kimaradt józan paraszti ellenőrző pontokon át addig, hogy ez az egész mennyire szimbolikus, vagy nem az, a mai, vagy a mindenkori Magyarországra nézve. A feltolult gondolatok jellegüknél fogva nem oldhatók fel egyszerre és egyértelműen, inkább egy lefelé húzó spirálba csábítják a rutintalan gondolkodót, így én csak hagytam, hogy az ismerősség poshadt, kesernyés érzése töltsön el, aminek hatására viszonylag nagy kilengéssel csóváltam meg a fejem, és kifelé csak sóhajtottam, magamban viszont a reményvesztett felháborodók gyufalángjának erejével azt mondtam, hogy aztakurva.

Halálpontosan ugyanebben a pillanatban egy két lépéssel mögöttem gyalogló utastársam kifelé, hangosan, jól érthetően mondta ki ugyanezt, pontosan azzal a hangsúllyal és intonációval, ahogy én tettem magamban.

 

Ha te is megcsúsztál a Moszkván, és ugyanezek a gondolatok futottak át az agyadon, vagy ha nem, de hátha legközelebb valami másban ugyanazt látjuk, itt tudsz lájkolni a facebookon, hogy le ne maradj.

Univerzális emberi élmény a Széll Kálmán téren” bejegyzéshez 49 hozzászólás

  1. mikor átrendeznek egy üzletet, és ugyanolyan tanácstalansággal bolyong az egész vásárlóközönség, hogy hol a jó édesanyjában van a zabpehely meg a keksz meg az olaj meg a mittudomén – és amikor már harmadjára találkozol szembe egy ideges fejű vásárlótársaddal, és még mindig üres a kosaratok, mert sehol sincs meg a vásárolni kívánt áru és találkozik a tekintetetek – az is egyfajta testvériség- érzetet kelt.

    Kedvelés

  2. Nem vagyok budapesti, csak képeken láttam az elkészült művet, ezért elnézést ha élőben jobb a tér, mint a képeken. Szerintem kifejezetten ronda lett és ahogy látom, az új módi szerint alakították ki, minden lejt rajta, nehogy leüljön egy hajléktalan valahová, de más se. Sivár, kényelmetlen, igénytelen. Nem biztos, hogy előtte levő roncstér rosszabb volt.

    Kedvelés

  3. Kurva jó lenne már befejeznétek ezt a kibaszott sírás-rívást. Az ember feje megfájdul az ütődőtt siránkozásból.

    Kedvelés

  4. @nu pagagyí: Az elvtársak hosszú távon gondolkodtak: a kis fácskák 50 év múlva csodálatos parkká varázsolják majd a teret, ahol vidám járókelők sietnek dolgukra az árnyat adó lombok alatt.

    Kedvelés

  5. A Keleti aluljáró is ilyen: esik az eső? akkor jó csúszkálsz a kövön, amíg a buszmegállóból a pályaudvarra érsz…
    Dehát mit várunk ettől az országtól???? Csak nem azt, hogy a tervezők odafigyeljenek arra, hogy a kövezet esős időben jégpálya?????? Még mit nem!!!!

    Kedvelés

  6. Mert nem értitek ezt az egészet. Lerakni egy térkövet, és az elvan ötven évig, ez is egy biznisz. De lerakni egy térkövet, aztán rájönni, hogy csúszik, és érdesíteni, az a másik üzlet. Aztán, ha így sem működik, akkor felszedni, és újat lerakni, az már a harmadik. Csak „munkahelyet teremtenek”. Az adóból meg telik rá. Nem értitek? Ha ez az első eset lenne, még megérteném, hogy olyanra bízták, aki nem ért hozzá, de akkor sem bocsátanám meg. De itt ez rendszeres. A Móricz első köve olyan volt, hogy egy havasesőben előadva a totyogó galambot, nagyon örültem, hogy elértem az első méteres rudat, megkapaszkodtam, mondván megpihenek. Aztán mindkét lábam elkezdett kimenni alólam, mert még lejtett is. Brrr. Lehet, hogy egy ilyen térkő száraz időben, az átadáskori fényképezésnél jól mutat, de még egy egyszerű szürke beton is használhatóbb lenne. Arról már nem beszélek, hogy vannak ezek a szinezhető (mondjuk mohazöld a nagyja, és halvány rózsaszín sávok benne), rugalmas, nem csúszós műgyanták, ennyiből az is kijöhetne, és még járni is lehetne rajta.

    Kedvelés

  7. Ez történt az Örs vezér téri metró végállomásnál is.Tükörfényes műkő aztán hiába fedett rész, a népek a vizes topánkával felhordják a felületre a vizet és indulhat a show…Az illetékesek rájöttek a hibára-vagy sok volt a panasz-felcsiszolták a felületet .Na de az aluljárót natúr Gres lapokkal burkolták csúszik nagyon,nem értem miért nem lehetett érdesebb de könnyen takarítható felületet létrehozni…Szerintem a Széll Kálmán-on is csiszolni fognak.A tér szép lett de sivár ,nem ebbe az épületkörnyezetbe illik mint ami körbeveszi a teret,na meg valahol a Budai Vár elő kapuja…Mindenesetre jobb mint volt a balkáni bódékkal, belső Ázsia érzéssel…

    Kedvelés

  8. Országos jelenség. A térkő csúszik, szétfagy, süllyed, törik. Cseppben a tenger, térkőben az ország. Orbanizáció!

    Kedvelés

  9. Baromi szar lett a moszkvatér. A meki előtt hatalmas placc van, nemtom minek. A sávok nagyon szűkek, az autóbusz alig fér el. Az egyik kanyarban konkrétan nem fér el, be kell kéreckednie a másik sávba is.

    Kedvelés

  10. @nu pagagyí:
    Majd ha erre jársz, egyszer próbáld ki a villamosmegállók valószínűleg ülésre szánt borzadályait: egy hosszú, lejtős rozsdamentes félvályút.
    Nyilván abból a meggondolásból született, nehogy egy hajléktalan lefeküdjön rá. Ámbár lehet, hogy valami üzemi konyháról szuperálták ki “jó lesz még valamire” jelszóval.

    Kedvelés

  11. @atpijkamo121:
    BALESETVESZÉLYES!
    Ugyanúgy, mint régen volt. Az utasok A 4-6-OS VILLAMOS SÍNJEIN MÁSZKÁLNAK keresztül, miközben a villamos 3 percenként jár.
    Ennek a veszélyforrásnak a megszüntetése lett volna a tér átalakításának egyetlen értelme!
    Hogyhogy a tervezők ezt nem vették észre?

    Kedvelés

  12. @nu pagagyí:
    … az új módi szerint alakították ki, minden lejt rajta, nehogy leüljön egy hajléktalan valahová…

    nem a leulestöl feltik az ulöhelyeket hanem attol hogy megagyazzanak rajta a nap 24 orajara (mint a belvarosban több helyen)…Te is leulnel szivesen de ha nincs hova mert fekszenek rajta meg megteritenek a viragos/övetarulo/gyumölcsös ciganyok…

    Kedvelés

  13. @Mokaka: … jó lenne már befejeznétek ezt a kibaszott sírás-rívást. Az ember feje megfájdul az ütődőtt siránkozásból.

    Ezek mar csak ilyenek, semmi sem tetszik de mar rinyaltak regota hogy mikor fogjak rendbehozni…most meg belekötnek mindenbe hogy miert lett ilyen vagy olyan…F@szom-eszem megall…

    Kedvelés

  14. attól mert végre valamit csináltak a térrel, még el kell ismerni, ha az a valami több ponton sánta. ez ügyben pedig tök érdektelen (és egyúttal szánalmas is) arra hivatkozni, hogy korábban kik és meddig nem csináltak semmit.

    – túl széles a járda, miközben keskenyek a sávok? IGEN
    – túl sok a zöldkazetta, ami megakasztja a gyalogosáramlást megálló és megálló között? IGEN
    – a 4/6-os végállomásán a dizájturbó miatt alig férnek el a le felszállók a meghagyott szélességen? IGEN
    – az esővédő ferde esőben nem véd semmit? IGEN
    – a járdaközepébe lefúrt reklám(infó?)táblák cikkcakk sasszékra kényszerítik a gyalogosokat? IGEN
    – keskeny, és még korlátokkal is szűkített a gyalogosátjárás lehetősége a továbbra is veszélyzónaként fungáló 4/6-os váltós gyalogosátkelőjén? IGEN
    – a tényleges buszmegállóktól távol direkt távolba tették az üveg esővédőket? IGEN

    – be kell ezt ismerni mindezt, és amint csak lehet, javítani kell rajta? IGEN

    van több kérdés? NEM, NINCS

    Kedvelés

  15. Én is jeleztem, hogy több helyen csúsznak a díszítő elemek, csíkok, sávok az esőben, de nem kerültem fel ezzel az index címlapjára. Viszont cserébe választ sem kaptam sehonnan. Ennyit érek, ez van.

    Kedvelés

  16. Egyébként hasonlóan bosszantó a négyes metró peronszintjének kialakítása. A padló ott is enyhén csúszik (szerencse, hogy víz nem érheti), csak a biztonsági sáv vonalában fektettek le érdesebb felületű követ, hogy a vakok is érzékeljék, nem szabad tovább menni. Na pont abból a kőből kellett volna leburkolni az egész szintet. A biztonsági sáv meg lehetne dombormintás, mint egyes gyalogátkelőknél a járda széle.

    Kedvelés

  17. Nekem nagyon fura az a nagy ures ter a ter kozepen. Nehany csenevesz fa, amely 10 ev mulva talan nyujt majd ne’mi arnyekot, de a legtobb uloalkalmatossag felett nincs semmilyen arnyekolas. Talan a szokokut nyujt egy keves feludulest majd a nagy hosegben. Es szeretnem visszakapni a regi orat!!!!!

    Kedvelés

  18. említést érdemel a Várfok utcára csak félútig vezető mozgássérült-bosszantó rámpa, amin felküzdheti magát a kerekesszékes delikvens 10 métert az elágazásig, ahol is azzal szembesül, hogy elfogyott a rámpa és a további szakaszt lépcsőn kell megtennie.
    ez nyilván valami kompenzáció lehet, hogy amíg a gyalogosok a kövezeten esnek-kelnek, addig a kerekesszékesek se tudjanak gyorsan kijutni a térről 🙂

    Kedvelés

  19. hozzáteszem, mielőtt valaki belekötne, hogy igen, tudom, hogy van lift a rászorulóknak, de a rámpának félútig pont semmi értelme nincs.

    Kedvelés

  20. @Frady Endre:
    En pedig a te fanod vagyok! :o))) Mar a 444!-en is sokszor megnevettetettel.

    @user friendly:
    Annyira nincs, hogy onnan egy kerekesszekesnek vissza kell fordulnia, hogy elmenjen a liftig. Vagyis tobbet artanak a rampaval, mint amennyit hasznalnak vele. :o/
    Nem is ertem, mi volt az eredeti elgondolas.

    Kedvelés

  21. @atpijkamo121:

    Így is volt!
    Tervezték, hogy lesz aluljáró, hogy a csomópont forgalmát valahogy elosszák – aztán EBBŐL NEM LETT SEMMI!
    A forgalmi rend ugyanaz maradt, mint a régi volt, csak plusz bejött a 17-es villamos, ami nem sok vizet zavar.
    Viszont a gyalogosoknak ugyanúgy a síneken kell áthaladniuk. Aki pl. a Várfok utca felől jön a piac felé, annak 4 sínpárt kell kereszteznie (vagy 6-ot, holnap megszámolom).

    Szép lett a tér, szellős, sok a fa, bokor, jó a szökőkút – de a közlekedés megoldása nagyon bután sikerült.

    Kedvelés

  22. @Vili Doli:
    Nekem keves az arnyekos vagy arnyekolt felulet, ulohely. Az a nehany csenevesz fa is max. 10 ev mulva nyujt segitseget. A nyaraink viszont egyre forrobbak.

    Kedvelés

  23. @Vili Doli:
    Igen, en is lattam a betonoszlop disziteset,…de az nem ugyanaz. Orultem volna, ha meghagyjak a ter ikonikus orajat, ami allitolag 1940 ota allt ott (az indavideo szakertoje szerint).
    Es nem dob fel az a teny sem, hogy az uj ora majd egyszer meg tudja merni a pulzusomat is. Most meg nem, de majd egyszer. Akkor miert nem inkabb a vernyomasomat vagy a cukromat? Az nekem fontosabb lenne. :o)))

    Kedvelés

  24. @Attilajukkaja: érthetetlen az egész. a rámpának nyilván fel kéne menni a Várfok utcára, ha már félig ott van, de hogy miért nem megy fel végig, az rejtély. így csak szívatják a kerekesszékeseket, babakocsisokat.

    Kedvelés

  25. @user friendly:
    Nem lehet, hogy az nem rámpa, hanem egy kilátó?

    Az ember felmegy, kicsit szétnéz, aztán lejön.

    Kedvelés

  26. @Vili Doli:
    ” én nem tudtam megállapítani, mennyi időt mutat”
    A pontos ido: 28 fok celziusz. :o)

    “Nem lehet, hogy az nem rámpa, hanem egy kilátó?”
    :o))) Ezt ne propagald, mert meg penzt is kezdenek szedni a kilatasert, ahogyan a Halaszbastyan tettek.

    @user friendly:
    “így csak szívatják a kerekesszékeseket, babakocsisokat.”
    Pontosan! Illetve megnehezitik a feljutasukat, mert egy kismama annyira hozza van szokva a budapesti akadalyokhoz, hogy meg sem kottyan neki plussz husz lapos lepcso.

    Kedvelés

  27. Hát tényleg mennyivel jobb volt amikor szépen fekhettek és fetrengtek is a hajlékonyok mindenfele.

    Kedvelés

Hozzászólás