Több, mint tíz éve is lehet, hogy itthon jártam. Alig ismerem meg a trolivezetőt, pedig ő az, és a troli is ugyanaz a kis zászlókkal feldíszített, kisuvickolt jármű, csak valahogy minden tompább. Emlékszem, a sofőr a végállomáson mindig körbejárt egy ronggyal, és áttörölgette az üléseket, megtisztította az ablakokat a kéznyomoktól. Sugárzott belőle a gép iránti szeretet és a gondosság.
De most ő is sokkal tompább. Megyünk a buszsávban, búg a villanymotor, valami valahol súrlódik, aminek talán nem kellene. Épp azon gondolkodom, hogy mi lehet a hang forrása, amikor egy kátyúba hajtunk. A futómű felüt, olyan erejű csattanás hangja és lökéshulláma fut végig a karosszérián, hogy összerándulok, és kicsit elemelkedek az ülésről. De a trolivezető kifejezéstelen, ólomszürke arcán csak egyetlen lusta hullám fut végig, mint egy cél nélküli átutazó.
egypercesek 