Fuchsba olyan érzés hasított, mintha ebben a pillanatban jött volna a világra, pontosabban, mintha ebben a pillanatban kezdett volna létezni. Semmilyen emléke nem volt, így azt sem tudta, hogy került éppen egy hipermarket pénztársorába. Egyszerre volt számára végtelenül idegen és mégis magától értetődő a mesterséges környezet.
A szalagra pillantott, aminek teljes hosszán vagy tíz élettelen tollas tyúk hevert. Még melegek voltak, szaguk szinte egyetlen testként különült el a hipermarket mesterséges illatelegyétől. Fuchsnak az vált gyanússá, hogy egyszerre érzi abszurdnak és természetesnek a helyzetet. Önkéntelenül az utóbbi értelmezés felé billent, amikor azon kapta magát, hogy az utolsó tyúk mögé helyezi a kis elválasztó műanyagot.
Ahogy onnan visszafordult, rögtön feltűnt neki, hogy a pénztáros valami miatt szinte kővé dermedt, de nem annyira félelmében, mint inkább elképedésében. Fuchs körülnézett, és olyan érzése támadt, mintha megállt volna körülötte az idő, majd ahogy újra előre szegezte a tekintetét, a bejárat felől egy pillanatra meglátott egy alakot, majd hirtelen először minden elsötétült, mintha lekapcsolták volna a villanyt, majd olyan erős emberszag ütötte meg, hogy szinte ledöntötte a lábáról.
Ugyanebben a pillanatban vakító bíbor fény vágott a szemébe. Hirtelen feltűnt neki, hogy hideg van. Hunyorított egyet, hogy szemét újra kinyitva jobban lásson. Ekkor döbbent rá, hogy a földön fekszik, és csak annyira tud mozogni, hogy a fejét felemelje. Vörös bundáján csatakos vérfoltot látott, oldalt pedig, a kerítés mentén a tyúkokat, majd azok mögött a rohanva közelítő, tömény emberszagot maga előtt toló gazdát. – Megvagy, a kurva anyád! – ordította a gazda, és közvetlen közelről újra tüzelt. Fuchs behunyta a szemét, és a tyúkok meleg illata, mint barna bárányfelhő jelent meg a szeme előtt.
egypercesek 