Péntek

Liverpoolban bementünk az egyik, Angliában szokásos módon pazar és ingyenes múzeumba, a Walker Art Gallerybe. Több nagyon jó képet is láttunk, most azt említem meg, ami a legnagyobb hatást gyakorolta rám.

Walter Dendy Sadler festő zseniális módon ragadta meg egyetlen hibátlanul megfestett képen (itt látható nagyban), hogy miképp lehet a törvény betűjét úgy magunk elé tartanunk, hogy annak szellemét már látnunk se kelljen.

A képnek van egy előzmény-párja is, a Thursday című. Szintén szerzeteseket ábrázol, miközben – a Friday-től eltérő módon, inkább ártalmatlan idiótának, mint kéjgyilkosnak látszva – a pénteki vacsorájukat igyekeznek kifogni a tóból.

Ezt a Friday-hez fűzött kis kommentárban olvastam ugyanúgy, ahogy most az interneten, de közben hiba csúszott az információ-feldolgozó processzusomba, és úgy jöttem el a rövid szövegtől, hogy meg voltam győződve róla, hogy a Thursday azt a csütörtöki nagy zabálást ábrázolja, amikor a szerzetesek csülkökkel és bélszínnel készülnek az önsanyargatást ígérő péntekre. Esetleg érdemes lenne tudnom, mi minden van még az agyam tények mappájában, aminek a fantázia címszó alatt kellene szerepelnie.

Központi kandalló

Az angol lakásokban gyakran a cirkó-fűtés bevezetése miatt likvidált kandallók helyére lesz figyelmes az ember. Az volt a szokás ugyanis, hogy az ottaniak csak késő délután raktak a tűzre, aztán a közelében ücsörögtek – mondjuk a nappaliban – egészen addig, amíg a fa le nem égett, aztán elmentek aludni.

De bezzeg most, hogy a legtöbb helyen már cirkóval oldják meg a temperálást… nem változott semmi. Hazajönnek délután, és bekapcsolják a fűtést. Nem feltekerik mondjuk 17 fokról 20-ra, hanem bekapcsolják.

A gázzal úgy lehet takarékoskodni, hogy az ember leveszi a fűtést valamelyest, ha nincs otthon, de nem annyira, hogy aztán újra felemelve túl sok energiát kelljen beleölni, míg felfűt a rendszer. Ezt ki lehet számolni, vagy ki lehet kísérletezni, vagy rá lehet érezni. Az angolok viszont nemet mondanak mindhárom megoldásra, és igent a hagyományőrzésre.

Úgyhogy lefekvés előtt kikapcsolják az egészet, hadd hűljön 18-20 órát, aztán adnak a hidegvíznek, amit, ha már átjárta a fűtőtesteket, ismét magára hagynak. Így a hőmérsékletet szabályozó fali egységre (az egész értelmére) sincs szükség. Hát a tűznek se lehetett megmondani, hogy hány fokon égjen.

Bulvársajtó

Itthon is elképeszt, hogy miből lehet hír, illetve hogy egy-egy cím és a mögé írt cikk között mi feszül, de az angol bulvársajtót már évtizedek óta legendásként hallom emlegetni. Egy New Brighton-i lapban ízleltem meg, hogy mire célozhatnak.

A cím szerint két kutya megölt egy kisebb harmadikat. A bevezető mondatokban ezt kicsit bővebben kifejtve megerősítették, és hozzátették, hogy a sajnálatos események következtében aztán a kutya egyik gazdája, egy tizenéves srác is kórházba került.

A cikkből magából meg kiderült, hogy a családfő által sétáltatott törpecirkálót két rotweiler környékezte meg, mire a gazdi, hogy megvédje, felrakta az ölebet valami kőkerítés tetejére – ami a harmadik legsúlyosabb hiba a verekedő kutyák közé nyúlás, és a saját kutya emelgetése után. A kiskutya leesett a kerítésről, majd – nyomában a kiváltott üldözési reflex által hajtott rotweilerekkel – kirohant az útra, egészen egy autó bal első kerekéig, ahonnan aztán nem volt tovább.

A kiborult gazda hazavitte az élettelen kis testet, jogos és érthető bánatát megosztotta feleségével és fiával, majd közösen abban maradtak, hogy éjszakára még a kis kosarába fektetik, és csak másnap temetik el.

Csak az én feltételezésem, hogy a srác még utoljára megölelgette a kutyát, a tény csak annyi, hogy másnap, a temetés közben vagy közvetlenül utána súlyos allergiás tünetek mutatkoztak a bőrén, gondjai voltak a lélegzéssel és kórházba kellett vinni. Azóta jobban van.

A cikk sorozattá terebélyesedhetne, ha kiderülne, hogy a rotweilerek tudnak olvasni, és felháborítja őket a cikk címének és felvezetésének rájuk nézve terhelő sugalmazása, de mivel kutyaként még a példamutató állatvédelmi törvényéről híres Angliában sem jogképesek, először ezt a harcot kell megvívniuk, hogy aztán nekifoghassanak a becsületükön ejtett folt lemosásának.

Célszerűség

Normal
0
21

false
false
false

MicrosoftInternetExplorer4

/* Style Definitions */
table.MsoNormalTable
{mso-style-name:”Normál táblázat”;
mso-tstyle-rowband-size:0;
mso-tstyle-colband-size:0;
mso-style-noshow:yes;
mso-style-parent:””;
mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt;
mso-para-margin:0cm;
mso-para-margin-bottom:.0001pt;
mso-pagination:widow-orphan;
font-size:10.0pt;
font-family:”Times New Roman”;
mso-ansi-language:#0400;
mso-fareast-language:#0400;
mso-bidi-language:#0400;}

Talán említettem már, hogy az angolok igen nagyra tartják a célszerűséget. Ezzel én is így vagyok. De amikor azt láttam, hogy bájos szülők szügyhámmal, pórázon vezetik a gyereküket, valami kellemetlen, hideg bizsergés futott fel a gyomromtól a tarkómig. Amikor pedig feltűnt, hogy a gyerek már profin tudja használni a pórázt, és időnként elbambulva beleterhel annak biztos tudatában, hogy úgysem fog elesni… az érzés kicsit felerősödött.

Queens Hotel

Normal
0
21

false
false
false

MicrosoftInternetExplorer4

Közismert, hogy a britek meglehetős hatást gyakoroltak egykori gyarmatukra, Indiára. Ez látszik a szubkontinens épületein, a vasúthálózatán, a bürokráciáján, és még sorolhatnám. De hogy mindez a vendéglátás kapcsán fog eszembe jutni, arra nem számítottam.

A londoni kiruccanásunkhoz – természetesen – ár alapján választottunk szállást. Legyen olcsó, és be lehessen csukni az ajtaját, nagyjából ennyi, amit tudnia kellett. A Queens Hotel nyert.

Normal
0
21

false
false
false

MicrosoftInternetExplorer4

Az épületnek különös, dekadens bájt kölcsönzött, hogy a még mindig érzékelhető eleganciáját betonozott sarkokkal, kifényesedett szőnyegekkel, és elhanyagoltsággal tompították. Az egyik falon lógó képen az eredeti tulajdonosok voltak láthatók. Büszkén néztek a kamerába. Nem látták a jövőt, ez egyértelmű.

Az egész tényleg olyan volt, mintha Indiában lettünk volna. Mindenki nagyon kedves volt, és semmi nem sikerült elsőre. Az érkezésünk előtt pár nappal levontak a számlámról tizennégyezer forintot. A pultnál – a biztonság kedvéért – rákérdeztem, hogy ebben mi a pláne. A minket fogadó hölgy azt mondta, biztos lehetek benne, hogy ők nem vontak le semmit, hiszen a jól bevált gyakorlatuk szerint csak akkor kell fizetni, ha a vendég megérkezik.

Kezdtem feszültté válni, de egy, a lelki állapotomat érzékelő indiai figura lépett elő, és megkérdezte, hogy mi a gondom. A csajról kiderült, hogy most tanul be. A muksó elmondta, hogy ezt amolyan biztonsági letétként zárolják a számlán, ha nem bukkannék fel, vagy kárt okoznék, meg ilyesmik. De ha nekem úgy jó, oldjuk meg úgy, hogy most ennyivel kevesebbet vonnak le, amikor fizetek. Ok, részemről rendben van – mondtam –, majd odaadtam a kártyámat, amiről rögtön le is vonták a teljes, tehát az iméntivel nem csökkentett összeget. Félreértettük egymást? Na mindegy, legyen szoba, aztán ezzel majd később foglalkozom.

A 610-est kaptuk. Mutatták, hogy arra, hátrafelé kell menni. Elindultunk, de a takarítónő szólt, hogy még nem végzett. Leültünk a snooker asztal mellé, és vártunk, amíg elkészül. Végre mehettünk. Az ajtó mögött csak lépcsőház volt, de semmi jel, hogy pontosabban merre kell menni. 610… Biztos felfelé. Talán épp a hatodikra. Az elsőn ellenőriztem, hogy a számozásnak van-e köze az emelethez. Stimmelt. Akkor fel a hatodikra, mindenek előtt pedig be a liftbe. Épp hogy befértünk a cuccokkal, alig bírtam ráfordulni a konzolra. Csak három emelet volt.

Lementünk megkérdezni, hogy hol a 610-es. Az alagsor felé irányítottak. Egy ajtóra ragasztott gyűrött papírról olvastuk le, hogy ott kell bemenni. Végigmentünk egy hármat kanyargó folyosón. Az utolsó ajtó volt a miénk. Bedugtam a kártyát. Semmi. Kipróbáltam az összes elforgatásos kombinációt. Az eredmény ugyanaz.

Nem működik a kártyám – mondtam a recepcióhoz visszasétálva. Erre elkísért valami front office manager. Kinyitotta az ajtót. Szomorúan láttam, hogy a szobát lakják: tele volt táskákkal. Ez nem a mi szobánk. Megint előkerült a takarítónő, aki mondta is, hogy ja, hát ő nem is ezt, hanem a 601-est takarította ki. (Hallottam is korábban, hogy ezt mondják neki, de azt hittem, nem a mi szobánkra vonatkozik az utasítása). A manager telefonálni kezdett, hogy hogy képzelik a beosztottjai, hogy ilyen helyzetbe hozzák a kedves vendéget, a takarítónő meg kiabált neki, hogy adjon nekünk másik szobát, és kész. Újra arra kértek minket, hogy várjunk egy kicsit, amíg ezt megoldják.

Azt is kivártuk. Megkaptuk a 618-ast. Be is mentünk a már ismert folyosóra, elmentünk a legvégére, meg még azon is túl, de konkrétan a 618-as nem volt sehol. A beszögellésekben sem. Megint a takarítónőt találtuk meg, és hívtuk segítségül. Megmutatta, hogy a mi szobánk nem a mögött az ajtó mögött keresendő, amire az van írva, hogy 601-től 618-ig, hanem egy másikon, aminek a lefoszlott, ragasztott cetlién más nem is szerepel, csak a 618.

A 618-as egy lichthofszerű képződmény szemközti oldalában nyílt, ahol két vagy három összenövesztett épület találkozott. A szoba maga – éppen ezért – félhomályos, de tiszta és rendezett volt. Jót aludtunk.

A másnapi reggeli a takarmányozás kategóriájába tartozott. Kukoricapehely volt, vaj meg dzsem. Ezen kívül sápadt gépkenyereket lehetett áthajszolni négyszer egy cirkulációs pirítógépen, hogy kis kompromisszummal pirítósnak nyilvánítható kenyerek kerüljenek ki belőle végül. Ezek a kenyerek alapállapotukban teljesen élvezetmentesek, a fenti módon hőkezelve pedig épp elviselhetőek.

Este, amikor beillesztettem a kártyát a helyére, és az ajtó mozdíthatatlan maradt, a legkisebb meglepettséget sem éreztem, hanem indultam a recepcióra. Mosolyogva mondták, hogy persze, hiszen minden este élesíteni kell a kártyát. Amikor négy perccel korábban egymásra mosolyogtunk, még hasznosabbnak, még időszerűbbnek éreztem volna ezt az információt. Visszamentem a kártyával, ami nem nyitotta az ajtót, úgyhogy újra felmentem a recepcióhoz, és nem is reklamáltam, hanem egyszerűen egy másik alkalmazottnak adtam, hogy élesítse. Neki sikerült.

Az ágyak tömése egyszerűen hibátlan volt, ha bármennyivel puhább vagy keményebb lett volna, az rontott volna rajtuk. A környék is kulturált volt, kifejezettem élvezetes volt az a tízperces séta, amíg a városi vonathoz értünk.

Ha legközelebb arra járok, szerintem újra ezt a hotelt fogom választani. Hiszen végül is itt minden sikerült. Másodszorra. A zárolást azóta feloldották.

Múzeumok

Normal
0
21

false
false
false

MicrosoftInternetExplorer4

Úgy készültem, hogy az angol, illetve a londoni múzeumok lélegzetelállítók. Különösen ez a hír járja a Science Museumról meg a Natural History Museumról. Én inkább úgy fogalmaznék, hogy nagyon-nagyon jó mindkettő, és tényleg csak egy paraszthajszállal marad el attól, hogy tátott szájjal bénuljon le az ember.

A Science Museumban az tetszett leginkább, hogy elképesztő mennyiségű tökéletesen megőrzött régi és muzeális autójuk, repülőjük és minden egyéb műszaki ketyeréjük van. Érződik, hogy a hagyományőrzés, a dolgaik megóvása jól bejáratott érték. Tetszett az is, ahogy az elvont tudományost összehozták a mindennapival. Meg a nem mindennapival.

Például kiállítottak különböző pórul járt fém darabokat, amikről egy feleletválasztós kis gép kapcsolóit nyomogatva kellett eldönteni, hogy milyen fizikai illetve kémia behatás miatt lettek olyanok, amilyenek. Vagy egy stilizált, plexiből készült emberi testbe ágyazva mutatták be, hogy milyen anyagokat, miért és hogyan használnak fel az emberi testben, a pacemakertől kezdve, a csípőprotézisen át a sarokcsont-pótlásig.

A Natural History Museumban igen komoly hangsúlyt fektettek a dinoszauruszok bemutatására. Nagyon tetszett az a technikai megoldás, hogy nagy transzparensekre írták fel a legfontosabb tényeket, érdekességeket egy-egy fajjal kapcsolatban. Ügyes húzás az is, hogy egy-egy kisebb kiállítási egység különböző részein ugyanazokat a messziről is jól olvasható szövegeket helyezik el, így szinte bárhol, bárhány másik bámészkodó mögött állva is sikerül összeolvasni mindent.

Ennél egyébként egy jobb megoldást ismerek. Azt, amikor az ember fülhallgatót vesz fel, és az egyes helyszínekhez érve megnyomja az ott szépen feltüntetett számot, egy kellemes hangú narrátor pedig elmondja, hogy mit lát. Ez elsőre túlzó kényeztetésnek tűnhet, de aki tizenkettes betűméretű féloldalas összefoglalókat bogarászott mondjuk tíz órán keresztül, annak már nincs ereje az ilyesmit visszautasítani. Angliában egyébként egy ilyen megoldással sem találkoztam, pedig komolyan mondom, hogy létezik.

Az emlősök, meg a víziállatok is tetszettek persze. Főleg a bálnák elképesztő mérete hatott rám, de – talán rám jellemző módon – két olyan állat lett a kedvencem, akik egy-egy különös tulajdonságukkal okoznak meglepetést. Az agyaras őzhöz egyébként nem fűztek semmi magyarázatot, úgyhogy csak a saját hipotézisemmel tudok szolgálni, miszerint a fagyos földet lazítgatta speciális fogaival, hogy jobban hozzáférjen a zuzmókhoz, magvakhoz.

A másik favoritom hasonlóképpen meglepő, mint az, hogy a hangyák a saját tömegük hányszorosát tudják elcipelni, csak ez az evés előtt – evés után összehasonlítás valahogy még jópofább.

Szóval az angol múzeumok nagyon jók, de a legnagyobb dobás az bennük, hogy – az első diploma megszerzéséhez hasonlóan – ingyen vannak. (Ez alól kivételek az ideiglenes kiállítások). Innen úgy tűnik, hogy a művelődés és tanulás elé lehetőleg semmilyen akadályt nem akarnak gördíteni. Újságokban is láttam hirdetéseket, ahol különböző tanfolyamok sikeres vizsgázóit állították példaként azok elé, akik még csak most készülnek (tovább)tanulni, és így valami frankó álláshoz jutni.

Dohányozni tilos

Normal
0
21

false
false
false

MicrosoftInternetExplorer4

Nálunk is bevezetik nemsokára a kocsmákban és szórakozóhelyeken a teljes dohányzási tilalmat. A vendéglátósok attól tartanak, hogy a nikotinista vendégek ilyetén elijesztése megrendítő csapást mér majd a forgalmukra.

Úgy hallottam, hogy Angliában is nagy volt az ijedtség, a tilalmat mégis bevezették, és azóta az élet ennek megfelelően folyik. Ez azt jelenti, hogy például a Sohoban minden pub előtt tekintélyes mennyiségű ember áll, és cigizik, iszogat, beszélget. Némelyik kocsma ablakain kívülre még kis peremet is tettek, hogy le lehessen pakolni a söröket.

Ahogy bementünk néhány ilyen helyre, feltűnt, hogy a krimó belseje is maximálisan tele van, nemhogy ülőhely nincs, de a pultnál és a józanésszel állóhelyként felhasználható zsebkendőnyi kis terülteken is mindenhol kisebb-nagyobb társaságok táboroznak.

Én nem tudom, mi volt a helyzet a tilalom bevezetése előtt, de empirikusan egyelőre nemhogy a megrendítő csapás, de még kis zavar gyanúját sem sikerült igazolni.

Időjárás-jelentés

Normal
0
21

false
false
false

MicrosoftInternetExplorer4

Az angolok – állítólag, és tényleg – sokat beszélnek az időjárásról. De úgy tűnik, nem azért, mert az mindig panaszra ad okot, hanem mert változatos, és ezáltal érdekes.

Az első megfigyelést saját magamon tettem. Ahogy megérkeztem, elég hűvös volt, úgyhogy rajtam volt egy pulóver meg egy kabát is. Aztán ahogy jártam-keltem egy kicsit, melegem lett, és le kellett vennem a kabátot, majd a vonaton ülve már a pulóvert is. Kisvártatva viszont ez utóbbit vissza kellett vennem, hogy a vonatról leszállva fel-, majd megint levegyem a kabátot.

Az egész a magas páratartalom miatt van. A nedves levegő jobban vezeti a hőt, ezért a hideget és a meleget is intenzívebben érezzük, azaz a kisebb hőmérséklet-ingadozásokat nagyobbnak érzékeljük. Mindez fokozottan igaz, ha még a szél is fúj.

Márpedig – ahogy én tapasztaltam – egyetlen nap sem telik el konstans időjárási körülmények között. Szokványosnak tűnt, hogy reggel reménytelenül esett az eső, majd a kávé elfogyasztása után éppen hétágra sütött a nap, aztán megint beborult és fújni kezdett a szél, amitől felszáradt minden, hogy a kicsivel későbbi, említésre se méltóan gyenge, szemetelő eső újra benedvesítsen mindent arra a rövid időre, amíg a nap újra fel nem szárítja. A leírt események sorrendje tetszőleges.

Többféleképpen is alkalmazkodnak a helyiek a változékony időhöz. Sokan fel-le kapkodják a ruháikat, mint én az első napon, mások belövik magukat egy bizonyos szintre, ami a térdnadrág, papucs, póló kombinációtól a pufi dzsekiig terjed, és közötte szintén bármi elképzelhető. Például a szőrmegalléros, háromnegyedes pehelykabát könnyen látható ugyanazon az emberen, akin azonos időpontban strandpapucs van.

Én végül a kabát alatt csak pólót viselve találtam meg a számításomat, és úgy döntöttem, hogy az eső ellen nem fogok védekezni, mert úgyis mindjárt eláll, vagy nem esik annyira, vagy a közben fújó szél rögtön szárít is. (Azért a novembert félreérthetetlenül, konokan esősnek mondják).

Az angolok azt tanácsolják, hogy akárhogy is alakul az időjárás, az ember ne változtasson a szokásain, illetve ne tántorodjon el attól, amit eredetileg tervezett. Ha közben elromlik / megjavul az idő, akkor minek is, ha meg permanensen rossz, akkor meg azért, mert hülyeség lenne a komor időjárásnak megtenni azt a szívességet, hogy utánamegyünk a hangulatunkkal.

A London-Porsche kísérlet

Ha legközelebb Londonban járok, ki fogom próbálni, hogy csak akkor veszek levegőt, ha meglátok egy Porschét. Persze nem biztos, hogy jó ötlet. Tartok a hiperventillácótól…

Hideg-meleg

Normal
0
21

false
false
false

MicrosoftInternetExplorer4

A hagyományokat lehet ésszel és ész nélkül is őrizni, és mindkét megoldás következményei lehetnek aranyosak vagy drámaiak. Az angolok egyik leghíresebb hagyománya a királyság megmosolyogtató intézménye. De tényleg ők akarják, mert egyszerű többséggel, bármelyik parlamenti ülésnapon véget lehetne vetni a dolognak, mégsem teszik. Cserébe a királynő elbohóckodik az ország lakói és a turisták legnagyobb megelégedésére, és nem ártja bele magát olyan ügyekbe, amibe egyébként törvényes joga lenne beleszólni.

Sokkal fajsúlyosabb kérdés azonban a hideg-melegvíz problémája Angliában. Az angolok mind a mai napig úgy szerelik fel a fürdőszobai kézmosókat, meg sokszor a kádakat is, hogy a jobb oldalon van egy jéghideg, a bal oldalon meg egy tűzforró csap. Mindenki szabadon eldöntheti, hogy például fogmosásnál a fogzománcára kíván halálos csapást mérni, vagy inkább a nyelvét óhajtja hólyagosra égetni.

Az üzletek amúgy tele vannak keverőcsapokkal, amik ránézésre megszólalásig hasonlítanak a nálunk megszokottakra, de egy-két ilyet használva az a paranoid érzésem támadt, hogy tessék-lássék megoldással, a feladat elszabotálásával állok szemben, ugyanis az egy szem csőből egyszerre éreztem a kezemre zúdulni jéghideget és tűzforrót. Azonban a csapot fokozatmentesen finomhangolva meggyőződhettem róla, hogy a jelenség nem a pszichológia (vagy pszichopatológia), hanem a fizika tárgykörébe tartozik.

Megosztás:

Megosztás:

Megosztás:

Megosztás:

Megosztás:

Megosztás:

Megosztás:

Megosztás:

Megosztás:

Megosztás: