A hagyományos értékek eróziója a mókusoknál

Normal
0
21

false
false
false

MicrosoftInternetExplorer4

/* Style Definitions */
table.MsoNormalTable
{mso-style-name:”Normál táblázat”;
mso-tstyle-rowband-size:0;
mso-tstyle-colband-size:0;
mso-style-noshow:yes;
mso-style-parent:””;
mso-padding-alt:0cm 5.4pt 0cm 5.4pt;
mso-para-margin:0cm;
mso-para-margin-bottom:.0001pt;
mso-pagination:widow-orphan;
font-size:10.0pt;
font-family:”Times New Roman”;
mso-ansi-language:#0400;
mso-fareast-language:#0400;
mso-bidi-language:#0400;}

A mókusok biztonsági játékosok. Gyűjtik és raktározzák a magvakat jó előre. Az is gyakori, hogy annyit és annyi helyre dugdosnak el, hogy tekintélyes részét el is felejtik. Az így elrejtett magokból gyakran új növények lesznek, vagy kevésbé jövőorinetált, de a jelenben teljes mellszélességgel jelen lévő állatok táplálékaként végzik.

Legalábbis felénk valami ilyesmi a helyzet. De a londoni szállásunk közelében lévő parkban például olyan jól élnek a mókusok, hogy az emberek által a fák tövébe halmozott répa és alma hegyek úgy rohadnak el, ahogy vannak, mert a mókusoknak egyszerűen nem éri meg pakolászni őket még úgy sem, hogy a mondjuk százszor százötven méteres területen csak az éppen a földön tartózkodó mókusok száma bármelyik pillanatban eléri a tizet, és a józan ész szerint elvileg konkurenciaként kellene, hogy tekintsenek egymásra.

A Hyde parkban élő nagydarab, fényes szőrű mókusok már egyenesen konzummániásak. A turisták kezéből veszik át a kaját, és odébb se mennek, csak leülnek, és a helyszínen ropogtatják el, amit kaptak.

Rajtuk a galambok tesznek csak túl. Egyikük, miután eredmény nélkül topogott vagy tíz másodpercet előttem, nem bírta tovább cérnával, és úgy érezte, hogy soha nem jut egyről a háromra, ha nem száll fel a szalámis szendvicset tartó kezem mutatóujjára, és nem próbál meg beleharapni a magos zsömlébe. Nem sikerült belerúgnom, pedig megpróbáltam.

Rulez

Normal
0
21

false
false
false

MicrosoftInternetExplorer4

Úgy látom, Angliában kicsit más a helyzet a szabályokkal, mint nálunk. Mintha törekednének rá, hogy értelmesek, egyértelműek és betarthatók legyenek.

Nálunk például – amúgy jogos – elvárás, hogy a közlekedők ismerjék az elsőbbségadás kötelező táblát. Angliában is gondolom, hogy az, de azért inkább biztosra mennek, és bele is írják a táblába, hogy mi a teendő, így aki első körben mackósajt értékesítési pontra asszociál, az se ront neki a fölérendelt úton közlekedő polgártársa oldalának.

Normal
0
21

false
false
false

MicrosoftInternetExplorer4

A megállni tilos táblát is alkalmazzák, de az elsőbbségadási kötelezettségre figyelmeztetőnél is jobban körüljárják a témát. Van a nálunk is ismert tábla, a velük jelölt szakaszokat pedig dupla vörös felfestéssel is megjelölik magán az aszfalton, a kiegészítő tábla pedig feltárja az összefüggést, és elárulja a konkrét teendőt: Ez egy vörös vonalas szakasz, tehát semmilyen körülmények között ne állj meg egyetlen pillanatra sem.

A kedvencem a galambok etetését rossz ötletként beállító tábla, ami a tiltáson kívül két okot is felsorol, ami a legemocionálisabb állatbarátot is arra készteti, hogy józanul gondolja végig, hogy életszerű, értelmes tiltásról van-e szó. Tehát azért nem szabad etetni a galambokat, mert a fos egyrészt csúszik, másrészt betegségeket terjeszt.

A tábla annyira jól működött azon a kis téren, ahol láttam, hogy tényleg nem volt összefosva a kövezet. Nem volt, aki összefossa. Ugyanis nem etették a galambokat, akiknek így nem volt okuk nagyobb létszámban képviseltetni magukat a helyszínen.

Chilly

Normal
0
21

false
false
false

MicrosoftInternetExplorer4

Az ember mindig talál valami érdekeset. Most épp az angol nyelvről. Az egyik időjárás honlapon olvasom, hogy az angolok képesek a játékosan, vidáman csilingelő chilly szóval kifejezni a csontig ható, sajgó, az embert lassan átjárva felemésztő hideget.

Kínai étterem Ipswichben

Miután egy munkaügyből kifolyólag Londonból láttam a repteret, meg a metró aluljárót, majd az este Ipswichbe menő vonat ablakában tükröződni saját magamat, nem számítottam semmi kellemesre. Egyetlen eseménynek köszönhető, hogy nem lett igazam: másnap este elmentünk egy kínai étterembe.

Tizenketten, (angolok, újzélandiak, finnek, norvégok, magyarok) ültünk körül egy asztalt, és sorra került minden fárasztó ostobaság, ami ilyenkor szokásos. Ebből annyira vontam ki magam, hogy csak a kifejezetten hozzám címzett, konkrét kérdésekre voltam hajlandó válaszolni. Az egyetlen üdítő színfolt a beszélgetésben az volt, ahogy az angolok finom, igényes humorral versenyt gúnyolták saját politikusaikat.

Kínai sört rendeltem. Hasonlított a nálunk megszokottra, de nem volt olyan habos, az ízébe pedig mintha citrom keveredett volna. Kellemes, frissítő ital volt. Mind az öt. Tizenkettőnknek kihoztak összesen három tál, különböző, pálcikákra fűzött húsokból álló kombinációt, de csak olyan kóstoló mennyiségben. Csipegettem belőle, de egyáltalán nem sikerült jóllaknom. Amint végeztünk, szerencsére kihoztak még egy ilyen tripla kört, kicsit más jellegű húsokkal, illetve már rizs és tészta is volt. Külön szeretném megemlíteni a kacsacombot, amit olyan omlósra készítettek, hogy a csontról leroskadt a hús, ahogy a tál döccent az asztalon. Ezalatt a felvonás alatt már sikerült jóllaknom, ezért a további három fogáskavalkád már készületlenül ért, de kénytelen voltam mindent végigenni.

Közben iszogattam a söreimet. Az asztaltól három-négy méterre három pincér állt – egyenletesen elosztva. Amikor az első korsót üresen tettem vissza az asztalra, felnéztem, hogy el ne mulasszam a pillanatot, amikor kérni tudom a következőt. Ahogy felpillantottam, a velem szemben lévő pincér kérdő tekintetével találkoztam. Csak bólintanom kellett, hogy igen, kérem a következőt. A többi korsónál ugyanilyen flottul ment minden.

A tálak és a tányérok közötti nyúlkálások miatt riasztó disznóól jött össze az abroszon – kis megnyugvásomra nem csak előttem. Kiderült, hogy ez üzemszerű, mert kínos söprögetés helyett két-három fogásonként egyszerűen lerántották a felül lévő abroszt, és nekiláthattunk a makulátlannak. A végén forró, citromos oldószerrel átitatott damaszt kéztörlőket kaptunk, amivel maradéktalanul el lehetett tüntetni minden zsírt a kezünkről.

Megosztás:

Megosztás:

Megosztás:

Megosztás: