Délután még volt a fejemben valami, egy lezárt partíció, amit nem tudtam olvasni, csak azt éreztem, hogy valami tennivaló van oda feljegyezve. De aztán ahogy hazafelé ballagtam, szinte észrevétlenül megkönnyebbültem, már nem nyomasztott a homályos körvonalú teher.

Tettem-vettem egy kicsit, bár ha őszinte akarok lenni, nem tudok elszámolni az eltelt idővel. Mindenesetre megéheztem. – Akkor csinálok egy lecsót, minek cifrázzam – gondoltam magamban. Ahogy a hagyma helyéhez léptem, rögtön hozzáférhetővé vált agyam elzárt rekesze. Az volt odaírva, hogy: vásárolni.

Kevés dolgot tudtam életemben olyan biztosan, mint azt, hogy én most semmilyen körülmények között nem fogok boltba menni. Úgyhogy megnéztem, mim van.

Fogtam a paprikát és a paradicsomot, felvagdaltam őket, meg hozzá egy kicsit a már megkezdett erőspaprikából. Közben jóleső érzéssel nyugtáztam, hogy még egy komplett zsömlém is van, meg két tojásom és viszonylag sok tejem. Olajat csordítottam a lábosba, egyszerre beledobtam a paprikát (az erőssel együtt), meg a paradicsomot. Kicsit megemeltem a lángot, hogy kapja meg hirtelen, aztán újra lecsendesítettem, hadd fortyogjon magában. Kapott vegetát és kurkumát, majd észrevettem, hogy szójaszószom is van. Abból is öntöttem egy kicsit, és ahogy visszaraktam volna a helyére, egy hátul rejtőző édes-csípős chili szószra lettem figyelmes. Ebből is tettem bele bőven. Mostanra már kifejezetten jó illata lett, úgyhogy a túlvariálás hibáját elegánsan elkerülve összeforgattam, összerotyogtattam egy kicsit, és belecsaptam a két tojást. Megint elkevertem, lezártam a gázt, és visszatettem rá a fedőt egészen addig, amíg tálcára tettem az első pohár tejet meg a zsömlét, és tányért vettem elő. Tíz percig készült, és négy percet élt.

– Na figyelj, csak gyorsan elmondom, úgy sincs trükkje vagy ilyesmi. Szóval a krumplit meg a hagymát durvára vágd, a kígyóuborkát nem túl vékony szeletekre, a padlizsánt viszont kifejezetten vékonyakra. Csak a zöldpaprika az, amit miszlikbe kell aprítani, és nem is kell sok belőle. Teszel rendesen olívát a tepsibe, utána küldöd ezeket a zöldségeket, magasról (hogy jól terüljön) szórsz rá vegetát, kurkumát és kakukkfüvet. Esetleg még a tetejére is önthetsz egy kis olajat. Letakarod alufóliával, aztán adsz neki mondjuk 10 percig 175 fokot, utána 20 percig 155-öt, és kész vagy. Én mondjuk reszeltem rá sajtot, és úgy ettem.

 

A menza üzenőfüzetében (a legtöbben panaszkönyvnek használják, pedig dicsérni is lehet benne) azt olvasom, hogy szörnyű volt a finomfőzelék. Hát persze! De ez nem az étterem hibája, hanem a szóban forgó étel lényegéből fakad. Ha rajtam múlna, csak valamilyen, a veszélyességére egyértelműen utaló piktogrammal és a személyes felelősséget hangsúlyozó szöveges melléklettel engedném forgalomba hozni.

Ó, de hülye vagyok! Hát miért nem veszek csirkemájat, sütöm meg rövid lángon szalonnával, aztán rá a hagymát, a pirospaprikát, és utána a paprikát meg sót? Miért nem rottyantom össze, amíg le nem fő a lé, aztán zúdítom utána a paradicsomot, és sütöm össze azzal is?! Hát közben a rizs is megfőne!

Teljesen elfeledkeztem a hűtő egyik sarkában szunnyadó kecskesajtról. Meghálálta. És ezt komolyan, irónia nélkül mondom. Ez nem olyan eset volt, mint amikor a Katasztrófavédelem meg a Gyilkossági Csoport emberei álltak egy cserbenhagyott pálpusztait rejtő bejárati ajtó előtt, verejtékező homlokkal, visszatartott lélegzettel.