Ma a gasztronómiai elkötelezettségemhez méltatlan, otromba hibát vétettem, amikor a relatíve késői időpont miatt megfogyatkozott választék kitálalt képviselői közül valami szaftos pirított májat választottam ki attól a meggyőződéstől vezérelve, hogy gombás mártással lágyított marhahúst fogok enni.
Címke: #gyomor
Ebéd II
– Anyu!
– Tessék, kisfiam.
– Elkezdted már csinálni a mézes-mustáros gombás spagettit?
– Épp most akartam hozzákezdeni.
– Mert az jutott eszembe, hogy mégis inkább egy kis csirkemellett vágj egészen apróra, arra szórj egy parányi lisztet – ugyanúgy a pirulás miatt –, sózd meg, süsd meg jól, és amikor már szinte kész, csak akkor tegyél hozzá hagymát, és azzal is ereszd össze egy kicsit. Tudod mit? Oregano is mehet hozzá. Aztán csinálj légyszi spenótot tejfölösen, kicsit fokhagymásan, meg tehetnél ebbe is parmezánt. Aztán csuszatésztával kéne megcsinálni rakott tésztának, és a tetejére sajtot pirítani.
– De hát kisfiam, te nem is szereted a spenótot.
Ebéd
– Kisfiam, mit kérsz ebédre?
– Mindegy.
– Ha felvágok neked gombát, olajra dobom, szórok rá egy parányi lisztet, hogy egy leheletnyit megpirítsa, aztán hagyom egy kicsit a levében dinsztelődni, közben elkeverek egy kanál mézet két kanál mustárral, teszek hozzá bőven oreganot, aztán amikor megsóztam a gombát és már úgy is elment a leve, akkor szépen ráöntöm, és fellazítom három kanál tejföllel, és összefogatom egy kis parmezánnal, az jó neked spagettivel? Reszelek neked rá sajtot, ahogy szereted.
– Jó.
Noé pudingja
A házunk egyik legnagyobb lakását arab fiatalok bérlik. Nem sokszor találkozunk, mert ők minden körülmények között lifttel járnak, én meg általában lépcsőzöm. Ma az egyikük halkan kopogtatott az ajtómon; csengőm nincs, félek, hogy csak zavarna a hangja zenehallgatás közben.
A srác elárulta, hogy mi tulajdonképpen szomszédok vagyunk, náluk, muszlimoknál pedig ezen a napon az a szokás, hogy körebjárják a körülöttük lakókat és egy kis édességgel kedveskednek nekik. Volt is nála két amolyan elvitelre típusú kis doboz, benne két különböző puding, illetve tejberizs szerűséggel. Nem csináltam titkot belőle, hogy kitűnő ötletnek és kedves gesztusnak tartom a dolgot, és nem haboztam elfogadni az ajándékot. Sőt, most hogy visszagondolok, kifejezetten kaptam utána. A szomszédnak nagyon tetszett a hozzáállásom, és kimondottam boldognak tűnt, amikor elköszönt. Utoljára még egy kis papírt nyomott a kezembe, és azt mondta, hogy azon a recept is rajta van.
Beszédes a történet, ami a recept másik oldalán áll. Dióhéjban arról van szó, hogy amikor az Özönvíz kezdett visszahúzódni, Ashura (Noé muszlim módra) és családja összegyűjtött a bárkán minden ételt, és finom pudingot főzött belőle. Tetszik, hogy nem kalkuláltak azzal, hogy a víz esetleg újra emelkedni fog, és jól jöhetnek még az itt-ott elejtett morzsák, hanem a lehetőségeikhez képest teljesítették, amit az egyszer élünk eszméje diktált nekik. Azóta szokás, hogy az emberek ezen a napon megosztják barátaikkal és szomszédaikkal az ételüket, és kifejezik az összefogás, az osztozás és a könyörület – vallások, társadalmi háttér és egyéb megosztásra is használható intézmények és gondolatok feletti – jópofaságát.
Én kérek elnézést
– Hát nem valami jó ez a csirkepaprikás…
– Igen! Nincs benne hagyma például.
– Illetve hagyma van, csak ez a… Van benne valami furcsa… A tejföl valahogy…
– Nekem meg alaposan elborsozták. Igaz, végülis borsos marhatokány a neve. Viszont akkor is nagyon sós.
– Sajnálom, én semmi rosszat nem tudok elmondani a sajátomról…
Csak halványan lehessen érezni
– Halló!
– Én vagyok az. Figyelj csak, arra kérlek, hogy a kuktában főzz meg pár krumplit hajában. Miközben fő, egy tejfölt keverj be vegetával, meg őrölt köménnyel. De ne sokat tegyél bele! A színén ne látsszon, csak halványan lehessen érezni. Aztán tegyél hozzá majonézt…
– Őrölt római köményt ne tegyek bele?
– Megint nem hallgatsz végig! Pont most mondtam volna. Te csak arra figyelj, amit mondok. Írod egyáltalán? Na. Tehát a majonéz után tegyél még bele őrölt római köményt, de abból már tényleg nagyon keveset. Még kevesebbet, mint a másikból. Aztán főzz meg két tojást, kockázz föl valamennyit abból a sós, füstölt, félkemény sajtból, meg vágj csíkokra egy fél fej hagymát. Ha kész a krumpli, hámozd meg, vagdosd fel, és egyesével dobáld bele a tejfölbe, meg a felvágott tojást is, meg a sajtot és a hagymát. Már közben is dolgozd el, de utána még egyszer jól forgasd össze, aztán fedd le és tedd be a hűtőbe. Holnap dél körülre már tökéletesen összeérik.
– De ugye ma azért hazajössz?
– … Hogy… hogy jön ez most ide?
– Hazajössz, vagy nem?!
– Ööö… Hát… Úgy néz ki… Illetve úgy nézett ki, hogy… de… Halló. Itt vagy még? Halló!
Narancshéj
Ma láttam egy csokit. Nem epres, mogyorós vagy kekszes volt, hanem narancshéjas. Olyan büszke, nagy betűkkel írták rá, mintha az említett másik három közül valamelyik, vagy akármilyen többé-kevésbé létjogosult összetevő lenne benne. Azt el kell ismernem, hogy korrekt eljárás, hogy jól láthatóan tüntetik fel ezt a szomorú körülményt, de azért szerintem még elé kívánkozna, hogy “Sajnálattal értesítjük kedves vásárlóinkat”, vagy “Vigyázat!”.
Kolozsvári king
Többféle értelmezése lehet annak, hogy ma az egyik amerikai típusú gyorsétteremben, egy fekete öltönyös, hatvanegynéhány éves úr, aki hol tálca összeszedőként, hol biztonsági őrként nyilvánult meg, telefonon arra kérte – alighanem – a feleségét, hogy kolozsvári szalonnát, és békési fehérkenyeret minden körülmények között vegyen a hétvégére.
Békacomb
Az egyik kedvenc karikatúrámon egy elegáns étteremben, igazi felfuvalkodott burzsoának megrajzolt hölgyek és urak a magukat felsőbbrendűnek gondolók arroganciájával, kényesen, finomkodva csipegetik a békacombot. Egyszercsak, a konyhából a vendégtérbe nyíló csapóajtón át, négy-öt szomorú arcú, vádló tekintetű, amputált lábú béka gurul be kerekesszékével.
Csáj
– Kérem Cinnamon, Bergamot és Cardamom urakat, hogy fáradjanak a földszinti teázóba. És hozzanak egy liter tejet. Köszönöm.
egypercesek 