India az az ország, ahol ácsorgás közben nem tudod csípőre tenni a kezedet, mert két másodpercen belül elsodor valaki. Az utazás második harmadában egyszer csak rádöbbentem, hogy a legutóbbi három-négy könyöksodrás elkövetői mind közülünk kerültek ki.
Címke: #india
Értékesítés
Sokaktól hallottam, hogy Indiában a kéregetők, és a valamilyen áruféleséget eladni próbálók aktivitása és kitartása nagyságrendekkel múlja felül pl. az egyiptomiakét, akik szintén nem az első áldozók csapatát erősítik a témában. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy egy-egy értékesítő akár egy-két órát is rászán arra, hogy célszemélyét testközelből kísérje, és folyamatosan győzködje. A dolog vége lehet vásárlás, menekülés, vagy agresszió.
Izraeli utazók azonban kidolgoztak egy eljárást a jelenség kezelésére. A felkínált árut át kell venni az indiaitól, majd késedelem nélkül kínálni kell neki saját portékáját, lehetőleg ugyanazokkal a szófordulatokkal, amiket ők is használnak (just look, very good price, only for you, stb). Nagyon fontos, hogy intenzitásban sem szabad alulmúlni az ott megszokott szintet: folyamatosan nyomás alatt kell tartani őket. Ennek állítólag kölcsönös mosolygás, és a helyzetből való szabadulás az eredménye. Mindent összevetve persze nem kérdés, hogy hétezer indiai idegei megfellebbezhetetlen túlerőben vannak öt magyaréhoz képest.
India
Szombaton elutazunk Indiába. Kultúrsokkra, tanulságokra és boldogságra számítok. Lehet, hogy közben is írok majd, de azért ésszerűtlenül sok energiát nem fogok fordítani rá. Viszek viszont egy jegyzetfüzetet, sőt, két tollat is. Ezekből így, vagy úgy, de előbb, vagy utóbb bejegyzések fognak születni.
Oltóközpont
Nyolcra mentem a Hepa B ismétlő oltásomért az oltóközpontba. Érkezésemkor kihalt volt a terep: néma csend, és félhomály. Azért megnyomtam a megfelelő gombot a sorszámomért, és benyitottam. Szinte meg voltam lepve, hogy nincs bezárva az ajtó. Egy házaspár ült bent, épp az ilyenkor kötelező formanyomtatványt töltötték ki. Felkapcsoltam nekik a villanyt – meg magamnak is: egy 7 fokos reggelen meg kell ragadni minden vidámító lehetőséget.
A feleség végzett előbb a papírmunkával. Utána habozás nélkül az egzotikus betegségek polcához lépett, és szisztematikusan begyűjtött a táskájába mindent, amit tudni lehet a csúnya halál-változatokról, a vérzéses lázakról, és a hidegrázós híg fosásokról. Gondolkodtam rajta, hogy inkább adok neki egyet a szintén karnyújtásnyira lévő gyerekkönyvek közül…
Mivel csak ismétlő oltásra mentem, elvileg nem kellett újra kitöltenem az adatkérő formanyomtatványt. Aztán elgondolkodtam, hogy életszerű-e, hogy nem kell kitöltenem, amikor ujjnyi vastag stócokban állnak a polcon. Mivel a munka egészségtelenül hirtelen megkezdése előtt az ott dolgozók még nevetgéltek fél órát, majd csendben voltak egy másik felet, végül csak kitöltöttem. Csak a rend kedvéért írom le, hogy nem kellett volna; a kutya nem kérte.
Az oltás maga – adminisztrációval és fizetéssel együtt – két percet vett igénybe. A kapunál leadtam a kis be- és kilépő papíromat. Múltkor a kilépés időpontját kellett ráírnom, aztán szignálnom, de most azt mondta az őr, hogy a doktornővel kellett volna aláíratnom. Erre őszintén csak annyit tudtam mondani, hogy sajnálom, hogy így alakult, és kisétáltam. Ma 1:1-re állok a bürokráciával; igaz, még nincs vége a napnak.
egypercesek 