Megfigyeltem, hogy vannak zebrák, ahol mindig hasonlóan alakul a gyalogosok és autósok viszonya – attól függetlenül, hogy mikor és konkrétan kiknek a részvételével játszódnak az események. Azokra a gyalogos átkelőkre gondolok, ahol az alapértelmezett leosztás szerint az autós lassítás, vagy a kegyelem bármilyen egyéb külső jele nélkül hajt át, az ún. puhatestű pedig határozottsággal, fürgeséggel, vagy türelemmel tud kombinálni.
Az egyik ilyen ponton történt velem, hogy balra-hátra pillantva láttam, hogy viszonylag messze egy Suzuki készül bekanyarodni. Határozottan, lassítás nélkül léptem az úttestre, ahol egyébiránt vitán felül elsőbbségem volt. Ahogy a kocsi mögém ért balról, a síkból oldalt kilógó első kerék az épp hátul lévő, nem terhelt bal lábamat a jobb mögé lökte, magyarul gáncsoló manővert hajtott végre rajtam. Nem estem el, csak egy nagyobbat léptem előre, és megpróbáltam egy jól artikulált kurvaanyádot a sofőr után küldeni, de az egész indulatom egy lemondó legyintésbe csendesült, amikor láttam, hogy a hölgy nem hogy az incidenst, de engem sem vett észre. Pedig elég csúnya foltot hagynék a karosszérián.
egypercesek 