Értékesítés

Sokaktól hallottam, hogy Indiában a kéregetők, és a valamilyen áruféleséget eladni próbálók aktivitása és kitartása nagyságrendekkel múlja felül pl. az egyiptomiakét, akik szintén nem az első áldozók csapatát erősítik a témában. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy egy-egy értékesítő akár egy-két órát is rászán arra, hogy célszemélyét testközelből kísérje, és folyamatosan győzködje. A dolog vége lehet vásárlás, menekülés, vagy agresszió.

Izraeli utazók azonban kidolgoztak egy eljárást a jelenség kezelésére. A felkínált árut át kell venni az indiaitól, majd késedelem nélkül kínálni kell neki saját portékáját, lehetőleg ugyanazokkal a szófordulatokkal, amiket ők is használnak (just look, very good price, only for you, stb). Nagyon fontos, hogy intenzitásban sem szabad alulmúlni az ott megszokott szintet: folyamatosan nyomás alatt kell tartani őket. Ennek állítólag kölcsönös mosolygás, és a helyzetből való szabadulás az eredménye. Mindent összevetve persze nem kérdés, hogy hétezer indiai idegei megfellebbezhetetlen túlerőben vannak öt magyaréhoz képest.

Értékesítés” bejegyzéshez egy hozzászólás

  1. magyar külügyestől hallottam, úgy készítették fel első indiai útjára, hogy árussal, kéregetővel ne legyen sem kedves, sem támadó – melje fel az orrát, és cöcögjön
    cöcögj te is, szerintem menni fog

    Kedvelés

Hozzászólás a(z) garda bejegyzéshez Kilépés a válaszból