IKEA

A gardróbszekrény minden elemét odakészítettem a szobába. Előre bevittem minden szerszámot is, amire csak szükség lehet. Megnéztem, hogy milyen lyukak, foglalatok, illesztések, élek vannak a darabokon, és hogy milyen fajta csavarok, stiftek, összehúzók és távtartók a zacskóban. Kinyitottam a leírást, gyorsan nyugtáztam, hogy a darabok, a darabszámok és az eszközök stimmelnek. Elkezdtem a munkát az első folyamati lépésnél.

Nem mondanám, hogy bonyolult volt, de azért oda kellett figyelni, mert sokszor nem stimmelt a méretarány a leírásban a valósághoz képest, vagy egy olyan apróságot kellett észrevenni, hogy az oldalfal két hosszanti oldala közül melyik vájt és melyik sima: ettől függően kell kifelé, vagy befelé fordítani; és a másikat arra tengelyesen tükrözve elhelyezni. De nem is ez volt a gond. A problémát inkább azok a műveletek okozták, ahol a bal kezemmel tartottam a baloldali elemet, térdemmel a hátlapot (kicsit mellkassal is meg kellett támasztani), majd ahogy közben a jobb kezemmel az összehúzó felé közelítettem, észrevettem, hogy az a csavarhúzó, ami nekem kéne, a hátam mögött van éppen annyival, hogy hanyattfekve sem érem el pont, pedig addigra már a baloldali elem, és a hátlap is ledőlt. Egyre ingerültebben, egyre durvább mozdulatokkal dolgoztam, először hangosan, majd ordítva káromkodtam. Nem sokat vártam az ökölcsapások elindításával sem. Végül mégis összeállt a váz. Az eleje volt elöl, a hátulja hátul, a bal oldala balra, a jobb jobbra. Szuper. Navégre. Csak talpra kell állítani, mehet fel rá a hátlap, és egyszerűen bebillegetem a helyére, ahonnan már korábban elpakoltam mindent.

Ahogy felállítottam, egyszercsak a vízszinteseket akkurátusan tartva, de a függőlegesekből is vízszintest csinálva, bántóan hangos recsegéssel megbillent oldalra, majd óriási csattanással a padlóra zuhant. Már ordítottam, amikor megláttam, amit a hangból amúgy is sejteni lehetett: a csavarok jó nagy cafat farostlemezzel együtt szakadtak ki. Egy pillanatra elakadt a „szavam”, de aztán kettőzött erővel préseltem ki a levegőt a tüdőmből, és néhány újabb ütést is mértem a romhalmazra.

Dühösen felmartam a papírt a padlóról, hogy akkor hogy a picsába kell felállítani?! A füzet közepén, soha nem felejtem el, a jobb oldalon észrevettem egy “1”-es számot. Tehát a folyamat első lépését… De… A füzet közepén? A rohadt életbe! Akkor ki a hülye?! Hogy kerül a közepére az eleje?! Hány eleje van ugyanannak a folyamatnak?! Mikor kis nyugalmat sikerült magamra erőltetnem, jobban megnéztem, hogy mi van a talány hátterében. Két folyamat volt. Egy azoknak, akik vannak akkora barmok, hogy egyedül nekiállnak egy 236cm magas, középen perforált, ezért ingatag hátfalú, nettó 58 kilós szekrény össze- és felállításának. A füzet közepén pedig egy olyan leírás kezdődött, ahol két nyugodt, mosolygós barát rakja össze a bútort. Az egyik tartja például az oldalfalat, míg a másik csavaroz…