Késés

Felrángatta magára a cipőt, felvette a kabátot, megmarkolta a kulcsát, hogy biztosan nála legyen, amikor kívülről becsapja az ajtót, majd kilépett. Rögtön ezután vissza, hogy magához vegye a telefonját, és egy marék papírzsebkendőt. Most már tényleg elindulhatott, illetve el is kellett indulnia: ötven volt, azaz már épp ott kellett volna lennie. Sietve lement a lépcsőn, ki az utcára, be a sarkon, onnan csak ötven méter a villamosmegálló. A távolban meglátta a közelgő villamost. Na, alig fogok késni – gondolta. Ekkor azonban a villamos felkanyarodott jobbra, azaz ez az a járat volt, ami mindig egy perccel az után indul a végállomásról, amelyikre most szükség lett volna. Így hát meg kellett várni az igazit, és végül pont annyit késett a találkozóról, amennyit mindig szokott. Odaért volna, szinte késés nélkül, ha nem pont a másik villamos jön. Megint.