Úgy emlékszem, hogy sok-sok évvel ezelőtt egy Szinák-Veress féle Kutyakalauzban szúrt szemet a pembroki welsh corgi kutyafajta. Minden kutyáról leírják alapvető külső, és várható belső tulajdonságait. Ez utóbbiakat gyakran láttam a gyakorlatban is bebizonyosodni.
A corgiról igazán egyetlen tulajdonsága vésődött be az agyamba. Azt írták róla, hogy dörzsölt. A fellelhető képek alapján (élőben sajnos még nem találkoztam eggyel sem) egyértelműnek tűnik, hogy ez a megállapítás is telitalálat. Szerintem ez az a fajta kutya, akit ha félrehívnék egy csendes sarokba, és egyébként viszonyunkat a teljes, kölcsönös bizalom jellemezné, nemcsak hogy megszólalna, hanem rögtön valami tömörré érlelt életbölcsességet osztana meg velem. Aztán csak ellenőrzésként – mert különleges képességei nagy részét a nyilvánosság előtt elhallgatja – alaposan körbenézne, hogy minden óvatossága ellenére nem volt-e mégis fültanúja iménti megnyilvánulásának. Én is követném tekintetét, és a végén várnám megnyugtató bólintását, hogy minden rendben. Aztán visszamennénk a többiek közé, nehogy gyanússá váljunk.
egypercesek 
A corgi az élő bizonyíték arra nézve, h. a tacskó mégiscsak felérte a németjuhászt! Vagy volt nála létra, vagy a szuka guggolt le.
Nálunk az ilyen típusú kutyákat ‘szirtifarkas’ néven szokták emlegetni. 🙂
Egyébként valszeg tényleg rafkós jószág lehet, mert annak ellenére, h. szépnek egyáltalán nem mondható, sikerült az angol királynő bizalmába férkőznie.
De az is lehet, h. a máltai selyempincsi kevésbé bírta a rókavadászatot.
KedvelésKedvelés