Amikor a könnycsepp földet ért

Aznap csak fél liter tejet, és fél kiló kenyeret vett. Nem várta meg a liftet, hanem gyalog lépcsőzött fel a hetedikre. Elzárta az őrlángot, lecsapta a biztosítékot. Csak egy szeletet evett meg a kenyérből, de a tejet mind megitta. A maradék kenyeret – a hűtőszekrény szerény tartalmával együtt – beletette egy zacskóba, és mellérakta a kitöltött lottószelvényt. Tudta, hogy ezúttal a nyerő számokat jelölte meg. Fogta a kis csomagot, és elindult. Az ajtót nem zárta be; nem akarta, hogy betörjék (nemrég csináltatta meg). A földszintre érve a reklámszatyrot a kapuhoz legközelebb eső kuka tetejére tette, a füleit alá hajtotta, nehogy a kenyér kiszáradjon. Aztán felment a tizedikre – ezúttal lifttel. A lépcsőház ablakához lépett.

Oda, ahol ki volt törve. Kimászott a külső oldalra, sarkait a párkány tövénél a falhoz támasztotta, hátranyúlva megfogta az üresen tátongó ablakkeretet, majd lassan előredőlt. Mély lélegzetet akart venni, de csak egy kis pihegés féle sikerült. Érezte, hogy megnedvesedik a szeme, egy kövér könnycsepp gyűlik össze a sarkában, végiggurul az arcán, és az álláról a mélybe hullik. Elengedte az ablakkeretet. Ahogy dőlni kezdett, egyetlen pillanatra, de csak egyetlen pillanatra, megállt az idő, és érezte, ahogy jeges burok szövi körül a szívét. A könnycsepp után hullott, és meghalt, mielőtt földet ért volna. Akkor, amikor a könnycsepp földet ért.